2p

Nagyot hasított Mészáros Lőrinc vasútépítésekkel foglalkozó cége, az alkalmazottak viszont ebből nem sokat érzékelhettek, hiszen 14 százalékkal csökkent a cégnél jellemző átlagos havi fizetés.

Kiváló évet zárt Mészáros Lőrinc R-Kord Kft.-je, bár tekintve az elnyert közbeszerzések számát és értékét, ez egyáltalán nem okozott meglepetést. Az árbevétel a korábbi 17 milliárd forintról 36,3 milliárdra ugrott 2017-ben, amivel párhuzamosan a kiadások is tetemesen megemelkedtek. Anyagjellegű ráfordításként 26,6 milliárdot számoltak el a korábbi 12,1 után, személyi jellegűként pedig 833 milliót a 2016-os 424 millió után.

A bevételek és a kiadások változásának összhangja üzemi szinten duplázódó nyereséget eredményeztek, 3,7 millió után tavaly 7,5 milliárdot könyvelhetett el az R-Kord. Ezen a pénzügyi eredmény csak kicsit változtatott, így adózás előtt 7,8 milliárd forintot mutattak ki. Ebből a 277 milliós adó megfizetése után 7,5 milliárdnyi tiszta nyereség maradt a cégben.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Nagy meglepetésre azonban Mészárosék úgy döntöttek, a tavalyi működés után egy fillért sem vesznek ki a cégből, osztalékfizetésre tehát nem került sor. A nyereséget visszaforgatták a cégbe.

Hiába azonban a hibátlan teljesítmény és a duplázódó nyereség, a cégnél dolgozók ebből semmit sem észlelhettek. Az átlagos létszám 53 fő volt 2016-ban, ez 131-re emelkedett tavaly, ami megmagyarázza a személyi jellegű ráfordítások tetemes megugrását is. A bérköltség alapján azonban úgy tűnik, a bérezési színvonalat nem sikerült szinten tartani.

Míg 2016-ban egy átlagos R-Kord dolgozó 443 ezer forintért végezte a munkáját, tavaly 14 százalékkal kevesebbért, 380 ezerért dolgozhatott.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!