TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
	


	
	

A szénhidrogének ára az idén összeomlott és több évtizedes mélypontra került. Ez pedig a szektorban működő vállalatok számára hihetetlen veszteségeket jelent.

1000 milliárd dolláros bukás

A Rystad Energy szerint az olaj és gázipar tragikus év elé néz, amit jelez, hogy míg 2019-ben 2470 milliárd dollár bevételt realizáltak világszerte, addig idén csupán 1470 milliárd dollárt remélhetnek. Amennyiben valóban így lesz, az 40 százalékos zuhanást jelent. Ilyen mértékű visszaesésre nincs, és nem is lehet felkészülve egyetlen iparág sem. A koronavírus miatti bezárkózás, és az abból következő drasztikus keresletcsökkenés viszont úgy tűnik egy korábban soha nem tapasztalt helyzet elé állította a szektor szereplőit.

Nehezíti a helyzetet, hogy hiába várja azt sok szakértő, hogy az idei nehézségek után jövőre visszapattan majd az energiapiac is, a szakértők ehelyett csak lassabb talpra állást valószínűsítenek. A Rystad Energy ugyanis 2021-re vonatkozó bevételi előrejelzését is alaposan megvágta, a világjárvány előtt 2520 milliárd dolláros összbevételt várt, most viszont már csak 1790 milliárdot.

Ilyen drámai visszaesésre az olaj és gáziparban, – ahogy sok más szektorban – az 1929-ben kirobbant anNagy Gazdasági Világválság óta nem volt példa. Jellemző a szektor mélyrepülésére, hogy az olaj és gázipari vállalatok csoportja a teljes S&P index második legkisebb csoportjává válik. Az iparág most az index mindössze 3 százalékát képviseli, szemben a tíz évvel ezelőtti 15 és az 1980-as évek 30 százalékával.

Visszaeső kereslet, zuhanó olajár

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint rekordmértékben zuhant a kereslet, hiszen napi szinten 9,3 millió hordóval kevesebb most a forgalom, mint egy évvel korábban. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy globálisan a legnagyobb gazdaságokat tették „takaréklángra”, a lakosság jelentős része pedig csak minimális mértékben mozdul ki az otthonából. Így nem csak az autós közlekedés mérséklődött jelentősen, de légi is drasztikusan visszaesett. Az ilyen utazások az Egyesült Államokban 95 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami az utazási iparágon globálisan is tükröződik.

Az emelkedés ellenére is nyomott áron van a WTI olaj Az emelkedés ellenére is nyomott áron van a WTI olaj

A szűkölő piac miatt a Brent ára idén 60 százalékkal esett vissza, még rosszabb képet mutatott viszont az elmúlt napokban a WTI. Az amerikai kontinensen irányadó olajfajta árfolyama a kereslet visszaesése mellett a tárolók telítettségét is megszenvedte, így volt olyan nap, amikor 10 dollár alatt is járt az olaj júniusi szállításra vonatkozó árfolyama.

Nem csak az olajcégeknek kell izgulnia

Az olajiparban érdekelt vállalatok mellett azok az országok is kihívások elé néznek a szektor problémái miatt, amelyeknél az állami bevételek igen fontos pillérét jelenti az energiahordozók exportja.

A szakértők szerint a kérdés most számos közel-keleti és közép-ázsiai országot izgat, beleértve olyan globális vagy lokális hatalmakat, mint Oroszország vagy Szaúd-Arábia. Rystad upstream elemzője, Olga Savenkova a CNBC-nek azt mondta, hogy az ilyen petró államok számára óriási kihívást jelent, hogy fenntartsák a költségvetésüket. Rövid távon ugyan a tartalékokból át tudják hidalni az áresés miatti hiányt, ám ha tartósan alacsonyan maradnak az árak, akkor ezek az országok súlyos pénzügyi stresszhelyzetbe kerülhetnek.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.