5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyedülálló konstrukciót kínál Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia a befektetések slágertermékének számító új otthonok piacán. A Cordia a tovább emelkedő lakásárak közepette olyan ideális beszállási pontot kínál, amelynek révén elkerülhető a közelgő áfaemelés, ráadásul a konstrukcióban szereplő, Budapest legvonzóbb helyszínein épülő otthonok extra árelőnnyel vásárolhatók meg.

Amikor 2014-ben repülőrajtot vettek a budapesti újlakásárak, kevesen hitték volna, hogy az akkor még csak a budai Vár és az V. kerület luxusfejlesztéseit jellemző, egymillió forint feletti négyzetméterárak pár év elteltével a VI., VII. és a VIII. kerületben is általánossá válnak. Emlékezhetünk azokra a szakértőkre is, akik már 2017-ben az árak tetőzéséről beszéltek: nos, azóta a budapesti átlagár mintegy 30 százalékkal emelkedett tovább. Ez nem minden, hiszen 2020-tól a jelenlegi 5 százalék helyett újra 27 százalék általános forgalmi adó terheli majd az új lakások többségét, amivel a fővárosi négyzetméterenkénti átlagár bizonyosan meghaladja majd az egymillió forintot.

Nem csoda, hogy sokan gondolkoznak azon, vajon napjainkban is megéri-e még lakóingatlant venni. A Cordia új, a hazai piacon egyedülálló befektetési terméke épp nekik szól, hiszen azon túl, hogy az ennek keretében megvásárolható lakásokra az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs az érvényes, az otthonokat jelentős árelőnnyel is kínálják.

„Az építési engedéllyel rendelkező, már értékesítés alatt álló, 5 százalékos áfakulccsal kínált új lakások kínálata ez év második felében számottevően csökkenni fog, miközben az árak emelkedése folytatódik” – hívta fel a figyelmet Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója. „A 2020-tól érvényes 27 százalékos áfakulcs azt eredményezi, hogy elérkezik az egymillió forint feletti átlagos négyzetméterárak kora Budapesten.”

Grand Corvin látványterv
Grand Corvin látványterv

A befektetések értékelésekor az egyik legfontosabb a hozamok kérdése, ami a lakások esetében a várható felértékelődés mellett a bérleti díjakat jelenti. Kétségtelen, hogy a Cordia Most legyen okos! kampányában kínált otthonok később vehetők birtokba, így később is adhatók ki, mint ha egy viszonylag közeli átadási határidejű lakásra vadásznánk. Az összehasonlítható Cordia-projektekhez viszonyított árelőny ugyanakkor olyan mértékű, hogy bőven ellentételezi az építkezés éveire jutó kieső nettó bérletidíj-hozamot. A tulajdonos emellett nem marad ki a lakásárak várható további növekedése jelentette felértékelődésből sem, ráadásul a lakás és a berendezési tárgyak amortizációja is későbbtől ketyeg majd.

A Cordia kiemelkedően megbízható partnernek számít, hiszen több mint másfél évtizede van jelen a hazai lakóingatlan-piacon, és eddig minden fejlesztését befejezte, a vevők, a finanszírozó bankok és az alvállalkozók felé még a válság legkeményebb éveiben is helyt állt – hívta fel a figyelmet Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója.

A Most legyen okos! kampányban árelőnnyel kínált lakások Budapest legnépszerűbb helyszínein épülnek. A belvárosi lakásbérleti piac egyik legkeresettebb helyszínén, a Corvin Sétányon az elmúlt 10 évben megduplázódtak a négyzetméterárak, a területen bérbeadható lakások díjai pedig jóval magasabbak, mint a környékbeli ingatlanoké. A formájában és anyaghasználatában egyaránt egyedi és exkluzív kialakítású Grand Corvin második üteme a legutolsó, egyedülálló lehetőség befektetésre vagy saját célú újlakásvásárlásra a nemzetközi nagydíjas Corvin Sétányon. A kampány keretében az ebben az ütemben épülő lakásokra 15%-os kedvezményt ad a Cordia. Ha figyelembe vesszük, hogy jövőre a lakásáfa is jelentősen emelkedik majd, akkor összességében bőven 30% felett lehet a nyereségünk - ilyen pedig évek óta nem volt.

 

Az Universo a IX. kerület megújuló részén, a Millennium-negyedben, a Duna-parttól sétatávolságra épül. A lokáció különlegessége, hogy a kerület belső részének egyik utolsó szabad telkéről van szó, így a leendő lakások kiváló befektetési lehetőséget nyújtanak, és jelen konstrukcióban 7%-os árelőnnyel kínálja őket a fejlesztő, ha pedig az áfa megtakarítását is figyelembe vesszük, akkor több mint 25% lesz a nyereségünk. Ez a környék - hasonlóan a számos nemzetközi díjjal elismert Corvin-negyedhez - teljesen átalakul, élhető és modern életteret kínálva a lakók számára. Az Universo új építésű lakásai nem csak saját használatra jelentenek jó választást, hanem - mivel a Duna-parti irodanegyed és az egyetemek közelségének, valamint a kiváló közlekedési kapcsolatoknak köszönhetően könnyen kiadhatók - befektetésnek is ideálisak. Számos kikapcsolódási és szórakozási lehetőség – többek között a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, a Ludwig Múzeum valamint az ELTE Botanikus Kertje – sétatávolságra található az Universótól. Az itt lakók számára a bevásárlás sem okoz majd gondot, hiszen 15 perc sétára van a Lurdy Ház, a Corvin Plaza és a Corvin Sétány.

Universo látványterv
Universo látványterv

Ha érdekli az egyedi befektetési lehetőség, látogasson el a Cordia oldalára

(X)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!