Miért csak néhány évente jut eszébe a politikának, hogy hozzányúljon az állami dolgozók béréhez?

Magyar Péter október 19-i bejelentése szerint – a teljesség igénye nélkül – jövőre a rendvédelemben dolgozók bére átlagosan 15 százalékkal, a nevelést és oktatást segítők fizetése 21 és fél százalékkal, a szociális ágazatban dolgozók keresete pedig 17,8 százalékkal emelkedik. Az egészségügyi szakdolgozók fizetése átlagosan 17 százalékkal nő, míg az állami felsőoktatásban dolgozók bérrendezésére 10 milliárd forintot különít el a kormány 2027-ben.

Kármán András pénzügyminiszter a Wekerle+ Programról tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy a költségvetés tervezetét október 30-án, pénteken nyújtják be a parlamentnek. Így a béremelések pontos mértékéről a dokumentum benyújtásakor kaphatunk részletesebb képet.

A megszokott menetrend, de lehetne-e másképp?

Magyar Péter miniszterelnök bejelentése után rögtön fellángolt a vita: elegendőek-e a béremelések, és valóban azt kapják-e a közszolgálati dolgozók, amit a kormány ígért? A legtöbb kritika talán a rendvédelmi dolgozók köréből érkezett, amiről bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

Pósfai Gábor belügyminiszter a Telexnek úgy reagált a kritikákra, hogy „tudjuk, hogy voltak, akik többet vártak”, kiemelte ugyanakkor hogy az illetményalapot tíz százalékkal emelik jövőre. A tárcavezető elmondása szerint ugyanis „alapvetően ettől függ az egész kereset”. Ehhez 2008 óta, vagyis immár 18 éve nem nyúlt hozzá a politika. 

De emlékezhetünk arra is, hogy a pedagógusok háromlépcsős, 2024-ben elinduló béremelése előtt a tanári fizetések folyamatosan egyre lejjebb csúsztak a diplomás átlagkeresetekhez képest, ami jelentős feszültségekhez és tüntetésekhez vezetett.

Felmerül tehát a kérdés: ahelyett, hogy évekig, akár évtizedekig folyamatosan romlik a közszférában dolgozók reálkeresetének értéke, amíg a kormány „nagy kegyesen” gondoskodik az adott ágazat bérrendezéséről, miért nem létezik az állami szektorokban dolgozók számára egy automatikus, minden évben járó, inflációkövető emelés. Vagy legalábbis egy hosszú távon kiszámítható, a bérek vásárlóerejét is megőrző megoldás.

Ahogy például a nyugdíjak vagy a hároméves (igaz, rendre a gyenge gazdasági teljesítmény áldozatául eső) minimálbér- és garantált bérminimum esetében láthatunk rá törekvéseket.

Ezekben az országokban jellemző az indexálás

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2023-as tanulmánya szerint világszerte az a jellemző, hogy a közszférában dolgozók béreit nem indexálják automatikusan. Csak néhány országban igazítják a fizetéseket az árakhoz vagy más gazdasági mutatókhoz. A nagyobb államok közül Mexikóban, Indiában és Törökországban működik inflációkövető megoldás, de az Európai Unióban is találni rá példát.

Az Európai Központi Bank (EKB) szintén 2023-ban írt arról, hogy 2022-ben az euróövezet közszférájában a bérek automatikus indexálása az ágazat teljes bértömegének mintegy egyötödét, 19 százalékát érintette. Az egyes kontinensek közül Európában a legelterjedtebb ez a gyakorlat.

Az euróövezetben Belgiumban és Luxemburgban teljes egészében az inflációhoz igazítják a közszféra béreit. Cipruson és Máltán hasonló, de korlátozottabb indexálási rendszer működik. Olaszországban ezzel szemben jellemzően hároméves tárgyalási ciklusok keretében újítják meg a bérmegállapodásokat, amelyeknél az energiaárak nélkül számított várható inflációt veszik figyelembe.

Nagyon széttagolt a közszféra

A GKI Gazdaságkutató Zrt. idén júniusban átfogó tanulmányt közölt a magyarországi közszféra bérfolyamatairól, a bruttó reálkeresetek alakulását vizsgálva. Arra jutott, hogy 2019 és 2024 között a célzott, eseti bérrendezések következtében jelentősen nőttek az egyes foglalkozási csoportok közötti kereseti különbségek. 

Miközben az orvosok és a pedagógusok bérét jelentős emelésekkel igyekeztek felzárkóztatni a piaci szintekhez, több felsőfokú végzettséget és speciális szaktudást igénylő hivatás – például a nyomozóké, az adminisztratív ügyintézőké és a szociális területen dolgozóké –, valamint az ápolóké és a gondozóké is érezhetően lemaradt.

További tanulságként pedig azt vonják le, hogy az egyszeri, nagy összegű, de a tartós bérrendszerbe be nem épülő juttatások később a reálkeresetek csökkenéséhez vezethetnek. Ez utóbbira az olyan kifizetések, mint a rendvédelmi dolgozóknak járó hathavi fegyverpénz, még szembetűnőbb példák. A GKI szerint az egyösszegű kifizetéseket célszerűbb lenne inkább folyamatos béremelésként biztosítani.

Magyarországon halvány kísérlet volt az indexálásra

Magyarországon ugyan voltak rendszeres béremelési mechanizmusok és átfogó bérrendezések, de ezek nem terjedtek ki általánosan a közszféra valamennyi dolgozójára. Pláne nem automatikus inflációkövetést vagy a piaci bérekhez való igazodást alkalmazva.

2022-ben az LMP képviselőcsoportja határozati javaslatot nyújtott be „A közalkalmazottak és közszolgálati dolgozók inflációkövető automatikus béremeléséről” címmel.

A javaslat szerint évente kétszer, január 1-jén és július 1-jén kellett volna emelni az állami dolgozók bérét. Az emelés mértéke az előző hat hónap inflációjához igazodott volna, az alapbér mellett a bérpótlékokat, valamint a béren kívüli juttatásokat is érintve. Az LMP akkor azzal érvelt, hogy a közalkalmazottak és a közszolgálati dolgozók bére régóta rendezetlen, reálkeresetük pedig fokozatosan csökken. Ne feledjük, hogy 2021-ben éves alapon már kétszámjegyű áremelkedési ütemeket is láthattunk Magyarországon, 2023 januárjában pedig a KSH 25,7 százalékos fogyasztóiár-indexet mért.

A kezdeményezés végül tiszavirág-életűnek bizonyult: az Igazságügyi Bizottság elutasította az indítvány parlamenti tárgysorozatba vételét.

Érvek és ellenérvek

Közgazdasági szempontból egyaránt szólnak érvek és ellenérvek a közszféra kereseteinek automatikus, inflációhoz vagy más bérmutatókhoz kötött emelése mellett.

Az indexálás egyik legfontosabb előnye, hogy jobban védi a közszférában dolgozók vásárlóerejét, ami különösen kiugróan magas infláció idején lehet fontos. Kiszámíthatóbbá teszi a megélhetést, hozzájárulhat a dolgozók megtartásához, és mérsékelheti a munkaerőhiányt. Például azáltal, hogy nem maradnak le a közszféra fizetései a versenyszféra béreitől.

Az automatikus rendszer emellett mérsékelné a politikai döntések szerepét is: az egyes ágazatok bérei kevésbé függenének az aktuális kormányzat preferenciáitól, illetve a költségvetés pillanatnyi mozgásterétől. Ugyanakkor nem véletlen, hogy világszerte viszonylag kevés ország alkalmaz ilyen automatikus megoldást.

Az IMF egyik ellenérve, hogy az indexálás tartósabbá teheti az inflációt: az árak emelkedése automatikus béremeléseket, ezáltal pedig keresletnövekedést válthat ki. Ami fokozhatja az ár-bér spirál kialakulásának kockázatát.

Az automatikus béremelés a költségvetés mozgásterét és rugalmasságát is szűkítené. Ez válságkezelés vagy éppen költségvetési konszolidáció idején (Magyarország a következő években éppen ilyen pályára léphet, hiszen kiemelt cél a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése) különösen nehéz helyzetet teremthet. Az indexálás tartós kiadási nyomást helyezne a központi büdzsére, és bár egy béremelés a növekvő fogyasztáson keresztül pluszbevételekkel is járhat, ezek a hatások nem feltétlenül egyenlítik ki egymást.

Inkább a kollektív bérmegállapodások a jellemzőek

Az EKB korábban említett tanulmánya szerint az euróövezetben a közszférában dolgozók béreit jellemzően formális kollektív bérmegállapodások határozzák meg. Ezek általában egy–három évre szólnak.

Ausztriában, Litvániában és Szlovákiában egyéves, Írországban és Szlovéniában valamivel több mint egyéves, Észtországban, Finnországban, Németországban, Luxemburgban és Hollandiában körülbelül kétéves megállapodások jellemzőek. Cipruson két-három, Olaszországban három, Horvátországban és Máltán pedig három évnél hosszabb időszakra kötnek megállapodásokat.

Franciaországban, Görögországban, Lettországban, Portugáliában és Spanyolországban viszont nincsenek érvényben olyan, törvényben szabályozott, átfogó bérmegállapodások, amelyek a teljes kormányzatra vagy annak egyes alágazataira kiterjednének.

Jelentősen szórnak a közszféra bérei Magyarországon

Magyarországon az egyes foglalkoztatotti csoportok béreit különböző jogszabályok – például a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény –, bértáblák és ágazatspecifikus illetményrendszerek határozzák meg. Ezek alakulását a kormányzati döntések, sok esetben pedig a következő évi költségvetési törvények is befolyásolják.

A KSH augusztusi kereseti adatai szerint a vállalkozások körében 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset, míg a költségvetési szektorban 731 100 forint. A nettó fizetéseknél 517 900, illetve 517 400 forintot mért a statisztikai hivatal. Az átlag persze nagyon sok mindent eltakar, és egyáltalán nem jelzi az egyes alágazatok közötti, akár szakadéknyi különbségeket.

2026-ban például egy pedagógusgyakornok havi illetményének alsó határa bruttó 705 ezer forint. Ez az összeg a Pedagógus I., Pedagógus II., Mesterpedagógus és Kutatótanár kategóriákba lépve emelkedik.

Hasonló rendszerben épül fel az egészségügyi szakdolgozók bértáblája is, amely 2024. március 1-je óta változatlan.

Az Országos Rendőr-főkapitányság külön illetménykalkulátort fejlesztett a rendőrbérek kiszámításához. A HR Portál összesítése szerint egy kerületi kapitányságon dolgozó tiszthelyettes – segédelőadóként, járőrvezetőként vagy fogdafelügyelőként – az első évben bruttó 418 560 forintos alapilletményre számíthat. Tisztként, Előadó I. kategóriában, négy év szolgálati idővel ugyanezen a területen bruttó 535 476 forint az illetmény. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy nyomozótiszt nyolc év szolgálati idővel bruttó 610 303 forintot kereshet, míg a Készenléti Rendőrségnél egy főnyomozó századosi rangban, 16 év szolgálati idővel bruttó 757 617 forintra számíthat.

A szociális és kulturális területen dolgozó, alacsonyabb besorolású munkavállalók fizetése ezzel szemben sokszor a minimálbérhez vagy a garantált bérminimumhoz igazodik. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) idén januárban közzétett átfogó tanulmánya szerint a szociális ágazat marad el leginkább a nemzetgazdasági átlagbérektől: a bruttó kereset alig éri el az 500 ezer forint.

Ráadásul itt egy jelentős szakadék tátong, ugyanis a közigazgatásban dolgozók bére már meghaladja a bruttó 600 ezret, az oktatásban dolgozóké a 700 ezret, míg a humán-egészségügyben foglalkoztatottak fizetése a bruttó 900 ezer forintot.

A szociális ágazat bérei a nemzetgazdasági átlaghoz viszonyítva 2013–2019 között 61 százalékról 71 százalékra emelkedtek, majd 2020–2024 között beálltak a 74–75 százalék körüli tartományba. Azóta pedig nem változtak.

Az MKKSZ megjegyzi, hogy sajnos jelenleg nem állnak rendelkezésre olyan adatsorok, amelyek bontva tartalmaznák a bölcsődei, a szociális és az egészségügyi alrendszer fizetéseit. Ezzel egy időben több fenntartó – amennyiben van rá lehetősége – törekszik olyan munkáltatói bérelemek biztosítására, amelyek az alacsony kereseteket valamelyest emelik.

Ez azonban ismét csak visszavezet minket a kiindulóponthoz. Vagyis az arról való gondolkodáshoz, hogyan lehetne Magyarországon egy kiszámíthatóbb, nem ennyire ad-hoc, és a reálkeresetek értékét jobban megőrző béremelési struktúrát kialakítani a közszféra dolgozói számára.