A Falling Walls Lab egy berlini központú innovációs verseny, így hát az elnevezése természetesen a berlini fal lebontására utal - vagyis ettől a történelmi eseménytől jutnak el egy ugrásban a tudomány falaihoz, melyet majd remélhetőleg a résztvevő fiatalok bontanak le. A szervezőknél annyira beakadt ez a falas kép, hogy a budapesti elődöntő dobogósai mobiltöltő mellett egy-egy téglát kaptak ajándékba, mondván, ők már a hazai sikerükkel egy kisebb falat le is bontottak.
A téglaszorongatás előtt persze versenyezni is kellett. Maga a rendezvény a gyakorlatban háromperces előadások gyors sorozata volt, ahol egy-egy fiatalnak kellett meggyőznie a zsűrit arról, hogy az ő csapatának a projektje az, ami megérdemli a bizalmat, és az első helyezéssel járó beutalót a majdani berlini nagydöntőre, ahol 56 ország közel 200 csapata játszhatja le ugyanezt nagyban. A hazai villámprezentációk a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének dísztermében hangzottak el, tízezer Celsius fokban és 300 százalékos páratartalomtól ölelve, aminek köszönhetően Józsa János rektor még a start előtt azt is elmondta, reméli, valaki egyszer majd innovál valami olyat, ami megoldja a terem szellőzését.
Légkondis prezentációt viszont nem termett a 15 fős mezőny. Az elhangzottakat kis erőfeszítéssel négy nagy témakörbe lehetett belegyömöszölni: oktatás, egészségügy, a nagyvárosok kihívásai és internet. A rendezvény kissé erőltetett falazós koncepciója egyébként a műsorfüzetbe is begyűrűzött, ahol minden egyes prezentáció témájára ráhúzták, hogy az éppen milyen falat dönt le. Ez tök jól hangzott, amikor olyasmik jöttek ki, mint mondjuk "a hagyományos oktatás falainak lebontása" vagy "a korlátozott internet falainak lebontása", de elég komikusan jött ki a lépés, amikor a kötelező formátum miatt a soros előadónak a nemzetbiztonság, a feketegazdaság vagy a csattanómaszlag falait kellett lebontani.
Az előadások között voltak egészen furcsa ötletek is, például a zsetonra vásárolható internetes sávszélesség, ami azt tudná, hogy amikor csak olvasgatunk vagy céltalanul kattintgatunk a neten, akkor azért kevesebbet kéne fizetnünk (tehát kevesebb netzsetont kéne vennünk), mint amikor mondjuk fel- vagy le akarunk tölteni valamit, amihez komolyabb sávszélesség, és így több netzseton - és pénz - kell. Az sejthető, hogy itt a szándék nem a felhasználókból való minél több pénz kisajtolása lenne, de akkor is szerencsétlen időzítés pont akkor előállni ilyesmivel, amikor Amerikában épp kinyírták a netsemlegességet. Túlzásnak tűnt a teljesen drónbiztos városok koncepciója is. Itt az előadónak az volt a meggyőződése, hogy a kisbuszos gázolásokat leváltva hamarosan a drónok lesznek a terror elsőszámú eszközei, ezért kidolgozott egy tervet a drónmentesített városokra, drónvadász ágyúval és egyedi struktúrájú épületekkel - utóbbinál nem volt tiszta, mire gondolt, de simán lehet, hogy csak nem volt elég ideje kifejteni. Mindenesetre az ilyen teljesen valamimentes dolgoknál mindig felmerül a lehetőség, hogy a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is.
Igazán hasznosnak tűnt viszont a városi tücsökfarmok ötlete. Ezzel a globális felmelegedés, a víz- és az élelemhiány problémáit oldotta volna meg egy csapásra az előadó. Az elmúlt évek kutatásai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az emberek húsevő életmódja döntő faktor az éghajlatváltozásban. Leginkább a marhák okozzák a bajt, mert ahogy egyre többet tartanak belőlük, úgy kell újabb és újabb erdőket kiirtani, hogy legyen legelőjük, ráadásul még az ózonréteget is szétfingják. A marhahús viszont pusztán a tápanyagtartalmát tekintve kiváltható rovarokkal, melyek sokkal kisebb helyen elférnek, nem kell miattuk fákat kivágni, összehasonlíthatatlanul kevesebb vizet igényelnek, és az ózont sem füstölik el a seggüknél fogva. Az előadó ráadásul a városok fokozott hőkibocsátását is figyelembe vette: a dobozos tücsökfarmokat simán oda kellene szerelni, ahonnan az épületekből a legtöbb hő távozik, így a húspótlékok még csak meg sem fagynának, és folyamatos lehetne a rovarfehérje-utánpótlás. Persze az európai embert nehéz lenne meggyőzni a tücsökevésről, pláne a mai magyarokat, hiszen itthon erre az ötletre a kormány remek munkájának köszönhetően a fejekben egyből nagy, vörös betűkkel kiírva gyullad fel az ALARM! MIGRÁNS!-felirat. Alighanem ez is szerepet játszott abban, hogy nem ez a projekt nyerte meg a versenyt, sőt, még csak a dobogóra sem fért oda.
Odafért viszont - és így megkapta a maga tégláját - a BME-s Dávid Bálint, aki harmadik helyezettként a laparoszkópiát forradalmasítaná: az általa megálmodott szerkezetnek köszönhetően a sebész műtét közben információkat kap a beteg állapotáról, ezzel megkönnyítve számára a megfelelő beavatkozás kiválasztását. Vagyis kisebb lenne a humán hibafaktor. A második helyre a szintén BME-s Fülöp Ádám futott be. Az ő szerkezete a GlovEye, ami egy szenzoros kesztyűből és egy nagyjából szövegkiemelő méretű okosműanyagdarabból áll - a kettő együtt Braille-írássá konvertálja a nyomtatott szövegeket, így a látássérültek azokat az írásokat is el tudják olvasni, melyeknek nem készült el a dombornyomott verziója. Fülöp másodikként megkapta a meghívóját a berlini nagydöntőbe, de nem mint versenyző, hanem mint vendég. Aki pedig nyertesként versenyezhet is, az a Semmelweis Egyetem Havlik Károlya, aki olyan appot fejlesztett, ami segít az inzulin-kezelt cukorbetegeknek vércukorszintjük megfelelő szinten tartásában. Az app szenzorokkal folyamatosan figyeli a felhasználó mozgását, vérképét, egyebeket, így előre ki tudja számolni a vércukorszint várható alakulását.
Nagyszerű ötletéért ő is kapott egy téglát.
A berlini Falling Walls Conference novemberben lesz, ott Havlik az ígéretek szerint a nemzetközi technológiai-gazdasági élet nagyjai és Nobel-díjas kutatók előtt mutathatja majd be applikációját.
