2p

A kormány lemond a cafeteria teljes átalakításáról.

Ma tartott ülés a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ahol a Magyar Nemzeti Bank 180 pontból álló javaslatcsomagja került terítékre. A jegybank a versenyképesség javítása érdekében egyebek mellett az egészségbiztosítások kedvezményezésére hívta fel a figyelmet. Az egyik pont konkrétan az egészségpénztári ki- és befizetések célzott ösztönzéséről szól.

Több pénz maradhat a befizetésekre
Több pénz maradhat a befizetésekre

Csakhogy a kormány által benyújtott jövő évi adócsomag lényegében lenullázza a béren kívüli juttatások zömét azáltal, hogy a SZÉP-kártyán kívül megvon minden kedvezményes adót az egyéb juttatásoktól.

Vagyis a jegybanki javaslat és a kormány szándéka ellentmondásban áll. Ezért a tanács ülését követő sajtótájékoztatón megkérdeztük Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy változhat-e a kormány álláspontja az egészségpénztári megtakarítások kedvezményezésével kapcsolatban.


A miniszter válasza alapján erre minden esély megvan. Sőt, Varga Mihály szerint az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is enyhülhet a tervezett szigor. Elmondása szerint a kormány nyitott a cafeteriát érintő javaslatokra, van még idő a parlamenti szavazásig a módosítások újragondolására. Az nem derült ki, hogy más juttatásoknál is megmaradhatnak-e a jelenlegi adózási feltételek, mindenesetre jó hír az önkéntes pénztári tagoknak, hogy a munkáltatói befizetések után valószínűleg nem kell több adót fizetni, mint eddig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!