2p

A Tesla vezére még pénteken küldte az emailt, amelyben először is gratulált a dolgozóknak a Model3 gyártásában elért eredményekhez, de "radikális javulást" tartott szükségesnek, hogy a cég a negyedéves céljait elérjék.

A péntek éjszaka küldött levél tárgya árulkodó: még nyolc nap maradt, hogy elérjük a napi 700 vagy heti 5000 autó gyártását.

A CNBC által közölt levél úgy kezdődik, hogy Elon Musk gratulál a dolgozóknak az eredményhez, hogy már napi 500 autónál is többet tudnak gyártani, sőt némely üzemben már majdnem hétszázat. A mail viszont úgy folytatódik, hogy radikális javulást kell elérni ahhoz, hogy tartósan elérjék a napi hétszáz darab fölötti gyártókapacitást. Musk a fremonti gyárban lesz a következő napokban, hogy személyesen felügyelje a gyártást.

Elon Musk
Elon Musk


A Tesla vezére nemrég a részvényesek előtt megtartott éves találkozón azt mondta, hogy a cég "elég valószínű", hogy hó végére eléri a heti 5000 Model 3 gyártását. Ez azért érdekes, mert bár sokan hisznek Musk víziójában, mégis rendre olyan gyártási célokat tűz ki a Model 3 esetében, amiket nem képes tartani. A részvényesekkel való találkozója után 9 százalékkal vágta vissza a dolgozói létszámot, de a Model 3 gyártásában érintett munkásokét nem.

A tőzsde jól reagált minderre, és még a június 12-én bejelentett elbocsátások után is 4,5 százalékot emelkedtek a Tesla részvényei.



Ezen a héten Musk 25 millió dollárért 72 ezer Tesla-papírt vásárolt, ami úgy tűnik, bevált, hiszen a keddi 342,77 dolláros záróárról péntek estére már 358,17 dollárra emelkedett a részvények ára.

Májusban a Model 3-ból adták el a legtöbbet a közepes nagyságú, prémium kategóriás szedánok közül az Egyesült Államokban. Ugyanakkor a Tesla papírjai továbbra is a leginkább shortolt részvények között vannak, de sok piaci elemző - például a Goldman Sachs - vélekedik úgy, hogy a cégnek 2020-ig 10 milliárd dollárnyi friss tőkére lenne szüksége, ám ezt nem fogja tudni felhajtani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!