Az Erste az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az idei első kilenc hónapot, jó részt egyszeri tételeknek köszönhetően – közölték újságírókkal a bank vezetői.
Az új lakáshitelek folyósítása, valamint a cégek esetében az új kihelyezés kevesebb, mint felére esett vissza az egy évvel korábbi azonos időszakkal összevetve. Ugyanakkor az október 10 százalékos bővülést hozott a lakossági hitelkihelyezésben, mind a jelzáloghitelek, mind a Babaváró esetében, ezzel az év legjobb hónapját zárta a bank.
Június óta a háromszorosára ugrott az Ersténél havonta nyitott új tbsz-számlák száma, a bank piaci részesedése ennek köszönhetően 35 százalékra emelkedett ebben a szegmensben.
Az Erste működési bevételei 2023 első kilenc hónapjában – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 56,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi adatot.
Az emelkedés hátterében a díj- és jutalékbevételek közel 10,9 százalékos növekedése mellett a támogatott hitelek átértékelődése áll, amely a kamatkörnyezet jelentős változása miatt tavaly csökkentette (-28,3 milliárd forint), míg idén jelentősen növelte (+30,6 milliárd forint) a működési bevételeket.
Az év első kilenc hónapja csilli-villi az előző évhez képest
- mondta újságíróknak Jelasity Radován, a pénzintézet vezetője.
A bank költségei javultak, ami romlás volt, azok alapvetően könyvelési tételek – mondta kérdésünkre Jelasity, aki a Bababaváró hitellel kapcsolatos átalakításokat hókuszpókusznak minősítette.
Marad minden házon belül
A napokban jelentették be, hogy a magyar állam eladja, visszaadja részesedését az Erste Bankban a tulajdonosnak. A beszámolók szerint a bejövő pénzt várhatóan a ferihegyi repülőtér megvásárlására fordítja.
Az Erste korábban központi szereplője volt a 2010-es évek elején zajló kormányzati hadviselésnek a bankszektorral szemben, ennek lett egy feszült békekötése, amikor az állam és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyaránt részt vettek a pénzintézetben.
Jelasity szerint most eljött az ideje, hogy ezen túllépjenek, az állam pénzigényén túl az EBRD-t is ki akarják vásárolni. Úgy véli, hogy ez változást nem fog hozni, mindkét fél lényegében csendes társ volt eddig is.
Ingatlanpiaci nyűgök
A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – szeptember végére 5156 milliárd forintra nőtt, 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A megtakarításokon belül a befektetések aránya 70 százalékra nőtt a 2022 szeptember végi 60 százalékról.
A kereskedelmi ingatlanok piacán a bank visszavett, tudatosan. Erről Jelasity kérdésünkre azt mondta, hogy ebben a szegmensben visszaesés van. Például a Covid óta átalakult munkarend miatt jelenleg is jelentős üres kapacitások vannak a városi ingatlanpiacon, a fejlesztőknek ebből adódóan nincs is motivációjuk új projektekbe fogni.
Az új lakáshitelek folyósítása 54 százalékkal esett vissza a 2022-es eredményhez képest. A bank saját és a statisztikai hivatal adatai alapján egy lényeges keresletcsökkenést lát, azzal együtt, hogy az ingatlant továbbra is az egyik legvonzóbb befektetési célnak tekinti ügyfélköre.
Sokan próbálkoznak a vásárlással az ingatlanpiacon, annyira magasak a bérleti díjak - mondta Harmati László, az Erste lakossági ügyekért felelő vezetője.
Elmondása szerint a reálbéremelkedés egy féléves átfutással jelentősen megmozgathatja a piacot. A CSOK+ hatását az Erste 150-200 milliárdra becsüli, amit Harmati elmondása szerint jóval meghaladhat a tényleges kereslet.
Hova menjen a pénz?
Az Erste az év utolsó negyedévében a lakossági hitelkereslet élénkülésére számít, részben az önkéntes kamatstop, részben a lakáspiacon tapasztalható keresletbővülés miatt.
A vállalatoknál is folyékony a képlet.
Egy-egy ügyfél nagyon meg tudja rángatni a számokat
- mondta kérdésünkre Cselovszki Róbert, a terület vezetője.
Az Erste ügyfélkörében egyszerre vannak kisebb cégek, és milliárdos ügyleteket bonyolító nagyvállalatok, a bank esetében Cselovszki elmondása szerint ezek nagyjából fele-fele arányban vannak jelen.
A vállalati területen a kötvény- és hitelállomány együttesen 6,1 százalékkal nőtt egy év alatt, és szeptember végén meghaladta az 1190 milliárd forintot.