5p

A háborútól és a 400 forintos eurótól többen megijedtek, mint a fél éve tartó kamatemelési ciklustól és az egyre magasabb inflációs számoktól, 2012 óta nem látszik akkora törés az állampapír-vásárlási kedvben, mint most. A bányarészvények lehetnek a következő évek befektetési slágerei.

A tavaly nyár eleje óta tartó hazai kamatemelési ciklusra, az egyre magasabb és magasabb inflációs számokra sokáig alig reagáltak a magyar háztartások. A fix kamatozású MÁP Plusz lakossági államkötvények heti eladásai még ősszel is elérték párszor a 40-50 milliárd forintot, ez év elején pedig a 20-25 milliárdot – monda el Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa a TrendFM reggeli adásában.

Az orosz invázió és a 400 forintos euró azonban jól láthatóan megijesztette a kisbefektetők jelentős részét. A MÁP Plusz-eladások nagyon gyorsan visszaestek az egy számjegyű tartományba, a legutóbbi adat már csak heti négymilliárd forint volt. Sőt rengetegen vissza is váltották a kötvényeiket, és jó esetben inflációkövető PMÁP kötvényeket vettek rajta, rosszabb esetben valahová teljesen máshová vitték a pénzt.

Évtizedes folyamat tört meg

Nagyjából 2012 óta, amikor az állam úgy döntött, hogy a bankbetétekhez és az intézményi befektetőknek kínált állampapírokhoz képest is többet fizet a lakossági állampapírokra, folyamatosan nőtt a lakossági állampapírok állománya. Ebben most látszik az első nagyobb törés a háború óta.

Milyen lehetőségei vannak annak, aki most be szeretne fektetni, forintban, illetve euróban? – erről is szólt a beszélgetés.

Mire jó a bányarészvény?

Az adás második részében pedig arról volt szó, miért lehet jobb a bányarészvények vásárlása, mint az árupiaci befektetések más fajtái. Miért alakulhat ki a jelenleginél is nagyobb hiány energiahordozókból és egyes fémekből, ami a mostaninál is jóval magasabb árszinteket eredményezhet néhány éven belül.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Egyes nyersanyagok és bányarészvény-ETF-ek árváltozása

(2022. április 25-éig eltelt egy év, dollárban, forrás: Investing.com)

Energiahordozók

  • WTI olaj +60 százalék
  • Brent +56 százalék
  • S&P Oil & Gas Exploration & Production index (SPXSOP) +76 százalék
  • db x-trackers MSCI World Energy ETF (XDW0) +74 százalék (euróban)
  • Szén Rotterdamban +355 százalék
  • Földgáz Nagy-Britanniában +233 százalék
  • Földgáz az USA-ban +133 százalék
  • Uránbányák ETF-e (URA) +27 százalék

Termények

  • Amerikai kávé +60 százalék
  • Gyapot +50 százalék
  • USA búza +50-70 százalék (fajtától függően)
  • USA kukorica +20 százalék

Fémek

  • Nikkel +99 százalék
  • Arany +7 százalék
  • VanEck Gold Miners ETF (GDX) +2,4 százalék
  • USA réz +2,5 százalék
  • Rézbányák ETF-e (COPX) +1 százalék

Részvénypiac

  • S&P 500 +2 százalék
  • Nasdaq 100 -4 százalék
  • Tesla +36 százalék

A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. Az mfor.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek az mfor.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az mfor.hu felelősséget nem vállal. A Menedzsment Fórum Kft, mint az mfor.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!