2p

A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 

 

Beigazolódott, hogy volt alapja a pesszimistává váló céges és elemzői várakozásoknak az IBM teljesítménye kapcsán, ám továbbra is úgy tűnik, hogy izgalmas lehetőség kínálkozhat a befektetőknek. A számítástechnikai mamut körüli káosz ugyanis nem akkora, mint amekkorát az eladási hullám indokolt volna - írja oldalán a Privátbankár.

Nem sokkal maradt le

Nemrég közzétette második negyedéves üzleti riportját a New York-i Armonk központtal rendelkező technológiai óriás. Az IBM július 22-én publikált második negyedéves jelentése szerint:

  • a cég 17,2 milliárd dolláros második negyedéves bevételre tett szert, ami 1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de elmarad a múlt heti előzetes jelentés előtt várt 17,48 milliárd dollártól.
  • A vállalat emellett 2,93 dolláros korrigált egy részvényre jutó nyereségről (EPS) is beszámolt, ami 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de elmarad a múlt heti jelentés előtt elemzők által számított 2,95 dollártól.

A menedzsment 2026 egészére óvatos becslést adott: 4-5 százalék közötti bevételnövekedésre számít, míg erre vonatkozóan korábban 5 százalék feletti várakozása volt.

Arról, hogy pontosan mitől könnyebbültek meg az elemzők, valamint arról, hogy miért ígéretes az árfolyam technikai képe további részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár oldalán megjelent írásból ismerhet meg. 

További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG