<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Még az év vége előtt. Az éles működés jövő tavasszal indulhat.

Az év végén adják át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első három modulját - írja a Világgazdaság keddi számában, az Innovációs és Technológiai Minisztériumra hivatkozva.

Buszokkal viszik körbe az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya első nyílt napján az érdeklődőket 2018. május 19-én. (MTI / Varga György)Buszokkal viszik körbe az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya első nyílt napján az érdeklődőket 2018. május 19-én. (MTI / Varga György)

Az év végén átadandó modulok között lesz a fogadóépület, amelyben rendezvények tarthatók, a műszaki épület, amely a tesztpályahasználók bázisa lesz, továbbá a dinamikai felület és a kezelhetőségi pálya a vezethetőségi próbákhoz. Átadják a Smart City zóna első részét is, amelyen parkolót és logisztikai udvart alakítottak ki a vezetéstámogató asszisztensek teszteléséhez, valamint egy olyan felületet is, amely a fékek ellenőrzésére alkalmas. 

A projekt első üteme összesen 21 milliárd forintba kerül, ebből fizetik a kivitelezés mellett a műszaki beszerzéseket, a teljes projekt előkészítését és tervezését, valamint a terület-előkészítés összes költségét is.

A minisztérium közlése szerint a tesztpálya használata iránt a vártnál is sokkal nagyobb az érdeklődés, de konkrét neveket nem adtak ki a titoktartási szerződésekre hivatkozva. Annyit közöltek, hogy szinte minden jelentős TIER 1 komplett európai rendszerfejlesztővel és a legtöbb európai autógyárral már létesült kapcsolat, illetve már egyeztetnek is. A tervek szerint az éles működés 2019 tavaszán indulhat.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.