7p

Egy friss tanulmány szerint az emberek biztonságosan, kényelmesen és fenntartható módon szeretnének utazni a nyaralások során, illetve szabadidejükben is - az elmúlt időszakban egyre többen tekintik személyes élettérnek és elvonulásra alkalmas helynek a saját autójukat. A Continental technológiájával fejlesztik a VW kultikus "hippibuszát".

A pandémia következtében az autók jelentősége megnövekedett, és sokak utazási és szabadidős szokásainak szerves részévé vált. Ez az egyik legfontosabb megállapítása a 2022-es reprezentatív Continental Mobilitási Tanulmánynak, amelyet a neves piackutató cég, az infa végzett el a világ több pontján a Continental megbízásából. Ennek érdekében 2022 májusában ezer 18 és 70 év közötti német állampolgár személyes mobilitási igényeit vizsgálták meg. A tanulmány szerint a német emberek nagy része autóját a közlekedés, emellett a személyes élettere alapvető részének tekinti. A válaszadók 54 százaléka egyfajta mentsvárként tekint autójára. A megkérdezettek több mint fele (53%) kisbusszal/lakókocsival utazik nyaralásra. A repülőtereken tapasztalható hosszú várakozás és sorban állás, valamint a tömegközlekedés során előforduló törölt járatok, illetve az emelkedő üzemanyagárak mérséklése érdekében Németországban bevezetett 9 eurós havi bérlet következtében fellépő zsúfoltság miatt a német válaszadók 61%-ának már többet ad a saját autó biztonsága és kényelme, amikor a vakációról van szó. Azon megkérdezettek túlnyomó többsége, akik arról számoltak be, hogy a járvány ideje alatt utaztak, a felmérésben azt nyilatkozták, hogy a pandémia elmúlta után is továbbra szeretnék használni vagy autójukat (84%) vagy kisbuszukat/lakókocsijukat (60%) ugyanakkora, vagy akár még nagyobb mértékben.

Az emberek biztonságban, kényelemben és szabadon szeretnének utazni

Ez a tanulmány által feltárt általános tendencia. Az emberek azt akarják, hogy a vezetés biztonságosabb és kényelmesebb, ugyanakkor fenntarthatóbb legyen – és közben illeszkedjen a személyes életstílusukhoz. A felmérésben résztevők több mint fele (55%) használta autóját gyakrabban a pandémia kitörése óta.

A változó mobilitási szükségletekre szabott megoldások

Termékportfóliójával és innovációival a Continental személyre szabott megoldásokat kínál a mobilitással szemben támasztott változó követelményekhez. Jó példát jelentenek erre azok a technológiai- és rendszerelemek, amelyeket a Continental az új Volkswagen ID. Buzz számára szállít. A VW híres mikrobuszcsaládjának legújabb tagja új mércét állít fel az egyre tudatosabb életstílus és mobilitás területén, amelynek központjában a szabadság áll, ám emellett a fenntarthatóságra is összpontosít.

A Volkswagennel hosszú évek óta szorosan együttműködő fejlesztőpartnerként a Continental jelentős szerepet játszott az ID. Buzz tervezésében és fejlesztésében. A technológiai vállalat a kultikus kisbusz gyakorlatilag minden területén jelentős technológiai hozzájárulást nyújtott, többek közt a szoftvertől a központi számítógép-architektúrán keresztül a fékekig és az akkumulátorok hűtésére szolgáló kifinomult hőkezelési rendszerig.

VW ID. Buzz: A Continental különféle technológiai- és rendszerelemeket szállít

A Continental számos nagy teljesítményű, saját fejlesztésű komponenst szállít az ID. Buzz számára, beleértve az autón belüli applikációs szervert is (ICAS 1). Egy teljes mértékben hálózatba kapcsolt szerverként az ICAS 1 egy központi adatcenterként funkcionál a járműben, és interfészként szolgál az ID. Buzz és a digitális világ között.

A Coninental által, leányvállalatával az Elektrobittel szoros együttműködésben kifejlesztett, az operációs rendszert is biztosító központi, nagy teljesítményű számítógép vezeték nélküli kapcsolaton keresztül bármikor lehetővé teszi az új szoftverfunkciók és biztonsági frissítések telepítését a járműbe. Mindeközben az ICAS 1 hatótávra optimalizált útvonaltervezést is kínál, valamint töltőállomásokat keres az elektromos mikrobusz számára, amivel megkönnyíti és kényelmesebbé teszi az „elektromos” utazást.

A Continental az ICAS 1-hez kifejlesztett egy úgynevezett „plug-and-charge” funkciót is, amellyel csatlakoztatás után a szerver szoftvere képes hitelesíteni a regisztrált járművet a támogatott töltőállomásokon, bel- és külföldön egyaránt, és a tárolt töltési szerződésnek megfelelően gondoskodik a töltési folyamatról és fizetésről.

Fotó: Continental
Fotó: Continental

Emellett a Continental technológiai szakértelmével az ID. Buzz hőkezelési rendszerének, a gumiabroncsainak és a beltérben használt anyagainak kialakításához is hozzájárult. A járművet gyárilag a Continental EcoContact 6 Q nyári gumiabroncsaival szerelték fel, 19 és 20 colos felnikre. A kimondottan alacsony gördülési ellenállásuknak köszönhetően az abroncsok energiát takarítanak meg, és a lehető legnagyobb hatótávolságot biztosítják az ID. Buzz számára a töltési ciklusok között. A ContiSeal technológia is tökéletesen megfelel az ID. Buzz által felállított követelményeknek. A legfeljebb öt milliméter átmérőjű tárgyak által okozott defektek esetén megbízhatóan tömíti a gumiabroncs futófelületét, így előzve meg a gumiabroncs károsodásának körülbelül 90 százalékát. A gumiabroncsok cseréjéhez és a hideg évszakokban való használathoz a Continental teljes téli és négyévszakos gumiabroncs-kínálata is rendelkezésre áll.

Az elektromos járművek különösen magas követelményeket támasztanak a hőszabályozási rendszerekkel szemben, mivel az akkumulátorokhoz több hűtőkörre van szükség a megnövelt hatótávolság és a hosszú akkumulátor-élettartam érdekében. Egyéb elemek mellett a Continental szállítja az ID. Buzz akkumulátorérzékelőit és hűtőfolyadék-vezetékeit. Az utastérben alkalmazott bőrmentes anyagok – például az ajtóbetétekhez használt Acella PVC műbőr – kombinációjának kiválasztásakor a Continental a VW T2 mikrobusz alapján kifejlesztett AMBIENC3 koncepciójármű segítségével szerzett tapasztalatokra támaszkodott. A felületek szakértőjeként a technológiai vállalat a tisztán funkcionális járműbelsők helyett a trendi, mobil lakó- és munkaterekre helyezi a hangsúlyt.

A Continental és a mikrobusz modellek közös múltja több mint hét évtizedre nyúlik vissza

Az 1950-ben piacra dobott mikrobuszsorozat legelső modellje, a T1, egész pontosan a VW Type 2 T1, hamar a mobilitás és a szabadidős kultúra szimbólumává vált a német gazdasági felemelkedés éveiben. A Continental és leányvállalatai – az akkoriban még független cégként működő VDO és Teves – már akkor is számos alkatrésszel járultak hozzá a T1-hez, beleértve a gumiabroncsokat, a műszerek alkatrészeit, a fékeket és további kisebb járműalkatrészeket. A mikrobusz egy analóg járműből a digitális ID. Buzz-re való fejlesztése – melyet a vállalat szorosan végigkísért és támogatott az évek során – meggyőzően demonstrálja azt is, ahogyan a Continental puszta beszállítóból technológiai vállalattá fejődött.

Fotó: Continental
Fotó: Continental

A tanulmány eredményeinek teljes közzététele

A 2022-es kiadáshoz 2022 májusában Németországban, Franciaországban, Norvégiában, az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában összesen 6000 18 év feletti embert kérdeztek meg személyes mobilitási igényeiről mind a mindennapi életben, mind az utazás és szabadidő kontextusában. Kína kivételével, ahol a megkérdezettek a városi lakosságot reprezentálják, a minta minden országban reprezentatív a teljes lakosságra. Az immár hetedik alkalommal megjelenő Continental Mobilitási Tanulmány célja, hogy nemzetközi összehasonlítást nyújtson az emberek hozzáállásáról a mobilitás jelenlegi és jövőbeli fejlesztéseihez, valamint személyes használati szokásaikról. Az idei Mobilitási Tanulmány témái között az általános mobilitási igények, az autókkal kapcsolatos gazdasági és technológiai fejlesztések, illetve a fenntarthatósági szempontokhoz, különös tekintettel az elektromos mobilitáshoz való hozzáállás található. A koronavírus-járványra való tekintettel a tanulmány különösen nagy hangsúlyt fektetett az autók lehetséges menedékként vagy elvonulásra alkalmas helyként, az utazással és nyaralással kapcsolatosan szerepére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!