A Prágai Kémiai és Technológiai Egyetem kutatói által készített új tanulmányból arra derült fény, hogy a sokszor igen tetszetős bambusz és más bioalapú étkészletek, edények, bögrék, evőeszközök és szívószálak potenciálisan káros vegyi anyagokat bocsáthatnak ki, egyenesen az élelmiszerekbe. Azt hisszük, hogy a környezetbarát formulaként megjelölt termékek csak egészségesek lehetnek – pedig nem.
A bambuszból készült étkészleteket általában tévesen „biológiailag lebomló”, „természetes” vagy „100 százalék bambusz” címkével látják el, annak ellenére, hogy a bambuszrostok nem az egyetlen felhasznált anyag bennük.
A vizsgálat megállapította, hogy a tesztelt asztali edények jelentős része tartalmazott egy melamin nevű ipari vegyi anyagot, amely a törvényes határértékeket meghaladó szinten került az élelmiszer tesztanyagokba. A melamin tartós bevitele reproduktív károsodáshoz, húgyhólyag- vagy vesekő kialakulásához, húgyhólyagrákhoz vezethet – mutat rá a sciencedirekt.com oldalán megjelent tanulmány.
Fotó: DepositPhotos.com
A tanulmány 33 bioalapú edényt – köztük tálakat, csészéket és étkezőkészleteket – elemzett, amelyeket Csehország, az Egyesült Királyság és Kína piacain vásároltak. Fejlett analitikai technikák segítségével felfedezték, hogy a vizsgált termékek 32 százalékában, azaz harmaduknál melamin volt jelen, leginkább a bambuszként árult termékekben.
A lágyítószerek és a melamin-formaldehid gyanták általában ezeknek a „bambusztermékeknek” a tipikus összetevői, mivel a célnak megfelelő fizikai-kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek, így könnyű, tartós és hőálló anyagot képeznek. Ezekben a gyantákból aztán később a mérgező anyagok képesek bejutni az élelmiszerekbe és italokba, aminek mértékét a felhasznált melamin és a formaldehid aránya is befolyásolja.
A kutatócsoport teszteket végzett a valós felhasználás szimulálására. Az eredmények aggasztóak voltak: a bambuszalapú termékek közül hat nem felelt meg az Európai Unió előírásainak, melaminkibocsátása pedig meghaladta a 2,5 mg/kg-os specifikus határértéket. A tanulmány továbbá dokumentálta, hogy a melamin beszivárgott az italokba, például a forró citromos teába és a narancslébe.
Tehát a „természetes” címke veszélyesen félrevezető lehet. Bár a bambusz adalékanyagként való használata az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokban 2021 óta tilos az EU-ban az előbb említett kockázatok miatt, a tanulmány rámutat, hogy ezek a termékek továbbra is megvásárolhatók.
A kutatás kiemeli, hogy ezeknél a termékeknél gyakoriak a hamis reklámok, amelyeket gyakran „100 százalék bambusz” vagy „biológiailag lebomló” címkével látnak el annak ellenére, hogy műanyag gyantából állnak.
A melamin mellett sajnos más szennyező anyagok jelenlétét is azonosították. Számos bioalapú edény – különösen a gabonafélékből készültek – növényvédőszer-maradványokat tartalmazott.
A bambuszalapú termékekben elsősorban fertőtlenítőszerek maradványai voltak megtalálhatók. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a bioalapú asztali edényekkel kapcsolatban továbbra is jelentős biztonsági aggályok merülnek fel, és fokozott éberségre és piacfelügyeletre szólít fel a fogyasztók védelme érdekében a veszélyes és illegálisan forgalmazott termékekkel szemben.
Merthogy az EU-ban bevezetett tiltás ellenére továbbra is érkeznek értesítések az élelmiszerrel érintkező anyagok bambuszalapú cikkekből származó melamin és/vagy formaldehid kioldódásával kapcsolatos problémákról.
2018 novembere és 2024 júniusa között a rendszer 277 bejelentést kapott bambusz jelenlétéről műanyag, élelmiszerrel érintkező árucikkekben, a csúcsot 2021-ben érte el 163 bejelentéssel (mivel a vizsgálatok is abban az évben zárultak le), majd csökkent ezen termékek EU-ban történő betiltása miatt.
Ezenkívül az ázsiai piacról származó bejelentett cikkek aránya is nőtt 2021 óta. A visszahívás fő oka a bambuszrostok engedély nélküli hozzáadása volt az élelmiszerrel érintkező műanyag termékhez, egyes esetekben a melamin vagy formaldehid túllépésével kombinálva.
