2p

És a lengyelek ellen is pert indított a Pfizer.

A Politico a birtokába került bírósági iratokra hivatkozva arról ír, hogy a Pfizer, valamint a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésével a céggel partnerként dolgozó BioNTech beperelte Magyarországot - vette észre a hvg.hu. Mindezt a lapnak a Pfizer szóvivője meg is erősítette, mint mondta, az eljárás jelenleg egy belga bíróságon folyik.

A lap által megszerzett dokumentum szerint Magyarország hatvanmillió euró értékben rendelt az amerikai gyártól hárommillió Pfizer vakcinát, azonban

Magyarország 2022 novemberében arról értesítette a gyártót, hogy az ukrajnai háború miatt nem hajlandó fizetni.

A cikk szövegéből az derül ki, hogy nem egyszerűen nem fizette ki Magyarország a vakcinákat, de a leszállításukra sem tartott igényt.

60 millió euróval tartozhatnak. Fotó: MTI
60 millió euróval tartozhatnak. Fotó: MTI

Az ügyben már volt egy bírósági meghallgatás márciusban volt, a bíróság akkor elutasította a Pfizer azon kérelmét, hogy sürgősségi eljárásban hozzanak ítéletet. A lap beszámolója szerint azóta nincs előrelépés az ügyben.

A Pfizer Lengyelország ellen is keresetet nyújtott be. A lengyelek szintén lemondták a szállítást és megtagadták a vakcinák kifizetését. Egyelőre abban a perben sincs ítélet, a következő tárgyalás január végén lesz. Lengyelország azonban egy jóval nagyobb adag kifizetését tagadta meg: ők hatvanmillió vakcináért nem fizettek 2022 áprilisában. Lengyelország szintén a háborúra hivatkozott, mint mondták, a hozzájuk áramló menekültek miatt nincs keretük a számla rendezésére. A vakcinák ára 1,2 milliárd euró lehetett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!


AJÁNLOTT VIDEÓK