2p

Kikapcsolták a sokat vitatott rendszert.

Kikapcsolták a kórházi kamerák arcfelismerő funkcióját – jelentette be az egészségügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Hegedűs Zsolt azt írta: csütörtöktől az egészségügyi dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók, az arcfelismerő szoftvert pedig kikapcsolták.

Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a sajtó munkatársai szabadabb rend szerint tudósíthatnak a kórházakból, és a dolgozók is egy új nyilatkozati rend, illetve irányelv alapján szólalhatnak meg.

A tárca szerdai közleménye szerint Hegedűs Zsolt egyúttal utasította az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) frissen kinevezett igazgatóját, Tótth Árpádot, hogy gondoskodjon a fenntartásában lévő egészségügyi intézmények transzparenciájáról. Mint írták, az intézményeknek a sajtómegkeresések megválaszolásakor a transzparencia elvének szem előtt tartása mellett szakmailag megalapozott, tárgyszerű válaszokat kell adniuk, a válaszokban kerülni kell a politikai állásfoglalást, de a szakterületüket érintő kérdésekben megfogalmazhatnak véleményt.

Az utasítás szerint az országos kórház-főigazgatónak gondoskodnia kell arról is, hogy az állami fenntartásban lévő egészségügyi intézmények a sajtó megkereséseit folyamatosan fogadják és mielőbb megválaszolják azokat.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!