3p

Május végéig 75 milliárd forint kifizetetlen számla gyűlt össze az egészségügyben, de jövőre lesz megoldás, egy nagyobb forrásbevonással 60 milliárd pluszt kapnak a műszaki, üzemeltetési ágazatok, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár.

Nagyságrendileg a kórházi adósságállomány több mint felét, 35-40 milliárd forintot fog a Pénzügyminisztérium év közben konszolidálni – mondta el Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádióban.

Az intézmények elsősorban a kifizetetlen közüzemi számlákat rendezhetik a pénzből, de az egyéb szolgáltatói, beszállítói adósságok kifizetésére is felhasználhatják a rezsivédelmi alap forrásait.

Az államtitkár megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium koordinálása mellett a kormány még a nyáron enyhíteni fogja a kórházak jelenlegi adóssággondjait.

Már egyeztetés is volt a nyári konszolidációról, bár részletek még nincsenek. Fotó: Depositphotos
Már egyeztetés is volt a nyári konszolidációról, bár részletek még nincsenek. Fotó: Depositphotos

Takács Péter arról is beszámolt, hogy álláspontja szerint a kormányzatnak sikerült eredményesen tárgyalnia az Orvostechnikai Szövetség képviselőivel a kórházak gazdasági működtetésében tervezett változtatásokról. Az államtitkár elmondása szerint 2022 és 2023 a változás éve az egészségügyben, és a változás részeként megtörténik a szakmák fedezete közötti kiegyenlítés, amihez öt évre visszamenően osztályos szintű kontrollingadatokat használnak majd annak érdekében, hogy a jól finanszírozott szakmák ne működhessenek a rosszul finanszírozott szakmák rovására.

"Az új finanszírozási rendelet ezzel kapcsolatban már meg is jelent" – tette hozzá a minisztériumi vezető.

Az Inforádió megkérdezte Rásky Lászlót, az Orvostechnikai Szövetség titkárát is, aki rendkívül pozitívnak értékelte azt, hogy az egyeztetésen jelen volt az OKFŐ vezetője, a NEAK főigazgatója és a Pénzügyminisztérium több képviselője is. Bár a nyári adósságrendezés részleteiről az államtitkár kedden még nem tudott nekik beszámolni, az kiderült, hogy a fókusza a rezsiköltségek kifizetésén lesz. Az ígéretek szerint olyan mozgásteret kaphatnak ezáltal a kórházak, amelynek révén más beszállítók is hozzájuthatnak követeléseik egy részéhez.

Fontos információnak értékelte azt is, hogy Takács Péter megerősítette: a nyári adósságrendezés nagyságrendje a most fennálló adósság felét fogja jelenteni. A kórházak adósságállománya idén rendkívüli módon megnőtt, a május végi 75 milliárd forintot korábban egy év alatt halmoztak fel az intézmények.

Változott az adósság struktúrája: a mostani adósság egyharmada rezsi, a teljes adósság fele az orvostechnikai beszállítók felé áll fenn, és a maradék részen osztoznak a szolgáltató és áruszállító ágazatok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!