3p

Év elején a kormány megszüntette a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagságát. S bár akkor több tízezren önként visszatértek tagként, most úgy tűnik, mégis megviselte a kamarát az akkori esemény.

"Márciusban a kollégáink többsége elkötelezett maradt a hivatásrendi értékközösséget jelképező Kamara mellett.A választási folyamat döcögése ugyanakkor jelzi, hogy a Kamara erőforrásait és szervezeti egységét mégis megviselték az ellehetetlenítésére tett törekvések" - írja Dr. Álmos Péter, a MOK alelnöke a kamara honlapján.

Friss írásában nem titkolja azt sem, hogy a Kamara ellen irányuló politikai fellépés jelentősebbé tette a sajátos belső problémák és gyengeségek terheit, és ez most kiütközik a hónapokig húzódó kamarai választások folyamatában, mely nem mentes a visszásságoktól és kihívásoktól sem.

Azért megrengette a MOK-ot az év eleji történés. Fotó: Depositphotos
Azért megrengette a MOK-ot az év eleji történés. Fotó: Depositphotos

Például a júniusi Országos Küldöttközgyűlés is határozatképtelen lett, így továbbra is a régi, nehézkes módon választhatnak a kollégák területi és országos küldötteket, választókerületi elnököket, akik majd megválasztják a területi és országos tisztviselőket.

Az elnök szerint a választások hónapokig húzódnak, és gátolják a kamarai munkavégzést (olyannyira, hogy április óta visszatérő reakció a kamarai projektek elindítására, hogy választási időszakban már ne hozzanak komoly döntéseket). Fontosnak tartja kollégák aktív részvételét jelöltként és választóként is, mert ez a legerősebb lehetőség arra, hogy  kifejezzék véleményüket, ellenőrizzék a vezetést, és a demokratikus folyamatot használva erősítsék a közösséget.

"Ahogy négy éve, most is több helyen elmarad a jelöltek száma a választható küldöttek számától. Ez részben a politikai miliőből következő általános jelenség, magyarországi társadalmi attitűd, részben az irreálisan magas számú kamarai küldötti létszám eredménye. Szerencsére így is számosan vannak azok, akik vállalják a közösség képviseleté" - teszi hozzá. 

A MOK alelnöke úgy látja, az alacsony választói részvétel gyengítheti a Kamara demokratikus működését, ezért arra szólítja fel orvos kollégáit, hogy minél többen szavazzanak, mert ez elemi érdekük.  

Mint dr. Álmos Péter írja: az aktív részvétel nem csupán a választások eredményeinek alakításában játszik szerepet. A választás lehetőség a hivatásrendi közösség legitimációjára, a vélemények megosztására. Lehetőséget teremt arra, hogy a közösség tagjai közösen döntsenek, milyen értékeket képviselnek, és ezek mentén milyen irányba szeretnének elmozdulni.

Egyetlen szavazat is befolyásolja majd, hogy a következő négy évben merre tart majd a magyar orvostársadalom sorsa.

Ezzel együtt a MOK alelnöke azt sem rejti véka alá, hogy csalásra is volt példa a küldöttválasztás során. Mások személyes adatainak felhasználásával, az internetes felületen több személy helyett adtak le szavazatot. A vizsgálatok zajlanak. Külső beavatkozás is történt: egyes fogorvos kollegiális vezetők (nem csak kamarai tagok) szakmai felettesi minőségükben, az általuk preferált személyek listáját körbeküldve befolyásolták a választást. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!