1p

Pár hete volt már egy személyi változás az Országos Kórházi Főigazgatóságnál, most újabb vezetőjét váltotta le a belügyminiszter. 

A belügyminiszter javaslatára felmentették Bábiné Szottfried Gabriellát országos kórházigazgató-helyettesi posztjáról - áll a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A felmentést Pintér Sándor javasolta, Orbán Viktor pedig elfogadta.

Bábiné 2010-2014 között fideszes országgyűlési képviselőként dolgozott, majd 2014-2019-ig az Emberi Erőforrások Minisztériumában főtanácsadó volt, ezek után került az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) igazgató-helyettesi pozíciójába, ahol tavaly ő felelt a védőnői ellátás állami átvételéért A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) akkor hétszáz védőnőt kérdezett az átalakításról, és mindössze hét embert talált, aki elégedett volt a változással.

Pintér Sándor újabb OKFŐ-vezetőtől vált meg
Pintér Sándor újabb OKFŐ-vezetőtől vált meg
Fotó: MTI

Néhány hete szintén indoklás nélkül mentették fel Bene Ildikót, aki szintén igazgató-helyettesként dolgozott (korábban pedig szintén fideszes képviselő volt). Pintér a napokban módosította az OKFŐ szervezeti és működési szabályzatát, ami ezek után már csak két igazgató-helyettest engedélyez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!