3p

A középkorúak mintegy háromötöde él családi házban egy friss felmérés szerint. A harmincas korosztály 64 százalékának van saját lakása, míg az ötvenesek esetében majdnem 80 százalékos ez az arány.

A megkérdezettek 58 százaléka önálló családi házban lakik. Hatoduk, vagyis 16 százalékuk házgyári technológiával épített panellakásban él. A társasházban lakók aránya 10 százalékos, az iker- és sorházakban, valamint a lakóparki ingatlanokban élők aránya pedig egyaránt 7-7 százalékot tesz ki, derül ki a K&H Biztos jövő című felmérésének harmadik negyedéves adataiból.

Milyen a lakás?

A bank közleménye szerint a friss adatok nem jelentenek számottevő átrendeződést a felmérés korábbi években mért eredményeihez képest.

A településtípusnak továbbra is jelentős hatása van az ingatlanokra: a falvakban élők 90 százaléka lakik családi házban, míg Budapesten ez az arány csak 18 százalékos. A panellakást Budapesten és a megyeszékhelyeken említették az átlagnál gyakrabban, előbbit 32 százalék, az utóbbit 28 százalékuk, a nem panel társasházi lakások viszont kifejezetten a fővárosra voltak jellemzőek, 24 százalék lakik ilyen ingatlanban.

A középkorúak többségének már saját lakása van (illusztráció)
A középkorúak többségének már saját lakása van (illusztráció)
Fotó: Depositphotos

A jövedelem szerinti bontásból az látszik, hogy a panellakásokat jellemzően a közepes jövedelműek említették, 23 százalékos aránnyal, míg a magas jövedelműeknek a 11, az alacsony jövedelműeknek pedig a 18 százaléka él ilyen ingatlanban. A nők és az alacsonyabb végzettségűek körében gyakoribb volt a családi ház, mégpedig 66 és 63 százalékos eredménnyel.

Kié a lakás?

„A felmérés szerint a saját tulajdonú ingatlanok aránya a megkérdezettek körében 71 százalékot tett ki, és a kor előrehaladtával emelkedés látható. Az ötvenes korosztály 77 százaléka él saját lakóingatlanban, miközben a negyvenesek esetében ez 73 százalék, a harmincas korosztályban pedig csak 64 százalék. A bérleményt főleg a fővárosban és a megyeszékhelyeken említették, 26 és 19 százalékos eredménnyel. Ezzel szemben a községekben marginális, 5 százalékos a lakóingatlant bérlő középkorúak aránya. A gyerekes családok 78 százaléka saját lakásban él, ahol még nincs gyerek, ott ez az arány 65 százalék” – ismertette az eredményeket Székely Pálma, a bank értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.

Hozzátette: a meglévő ingatlan típusa, lokációja alapvetően meghatározza a lakás piaci értékét.

A szakember szerint évtizedes távlatban a lakóingatlanok értéke jelentősen emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal lakásárindexe szerint az idei második negyedévben a lakóingatlan-árak nominálisan 199 százalékkal haladták meg a 2015 szintet, a reálértéket nézve pedig több mint 82 százalékos volt a drágulás.

A bank úgy véli, hogy 2025-ben magasabb fordulatszámra kapcsolhat a lakáspiac, részben az állami lépések eredményeként – ilyen például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélokra történő adómentes felhasználásának lehetővé tétele. Emellett a több ezer milliárd forintos állományt jelentő állampapírok egy részénél jövőre lesz a kamatforduló, és a hozamok jelentős csökkenése miatt a lakáspiaci befektetések szintén attraktívabbá válhatnak, áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!