3p

Segít dönteni a Duna House.

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
 
A magyarok ma is egyértelműen tulajdonláspártinak tekinthetők: a Duna House kutatása során megkérdezettek 86 százaléka maximálisan egyetértett azzal, hogy a saját ingatlan biztonságot nyújt, 74 százalékuk pedig mindig is saját lakás vásárlásában gondolkodott. Eközben viszont a válaszadók közül 10-ből 9-en nehézségekre számítanak ingatlanvásárlás és -eladás során is.
 
A vásárlók körében az elképzelt vételárú (56 százalék) és állapotú (42 százalék) ingatlan megtalálása, valamint az alkufolyamat (37 százalék) jelentik a legnagyobb kihívást. Az eladók esetében pedig leginkább az elképzelt kínálati áron (69 százalék) és időtávon belül (68 százalék) történő eladás, továbbá az eladási folyamatot negatívan befolyásolható piaci trendek (61 százalék) okoznak fejfájást.
 
A bizonytalanság és az álmatlan éjszakákat okozó szorongások mellett pedig nem meglepő, hogy sokan a hozzájuk legközelebb állókhoz fordulnak.


 
A Duna House kutatása szerint az első lakást vásárlók 56 százaléka szerint az ingatlanvásárlás bonyolult folyamat (ami az egyik legmagasabb arány a vizsgált élethelyzetek között), és körükben a legnagyobb (83 százalék) azok aránya, akik úgy érzik, hogy sokkal nehezebb ma hozzájutni saját lakáshoz, mint régebben. Közöttük a teljes vizsgálati mintához képest azok is többen vannak, akik a finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban is kifejezetten borúlátók (41 százalék a 34 százalékhoz képest), holott 43 százalékuk a lakáspiaccal kapcsolatos híreket is igyekszik rendszeresen követni.
 
Az ingatlan- és hitelpiacon végbemenő turbulens változások miatt az első lakást vásárlók számára különösen nagy problémát jelent még a helyes időzítés (vagyis a megfelelő ingatlanpiaci időszak) megtalálása, továbbá a licitek, alkuk miatt kialakult érzelmi és időnyomás is. Tartanak attól, hogy nem a megfelelő ingatlannál kötnek ki, ezért is igénylik a megfelelő támogatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!