2p

Karácsony Gergely főpolgármester szerint nem véletlenül indult útjára az a pletyka, amely szerint Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner akar Trump Towert építeni Budapesten.

Biztos benne Karácsony Gergely, hogy átmegy a Fővárosi Közgyűlésen az a javaslat, ami feljogosítja, hogy éljen a főváros elővásárlási jogával a Rákosrendező ügyében – mondta a Partizánnak adott interjújában, amit a Telex szemlézett. Ha így lesz, akkor ő a szerdai szavazás után már csütörtökön elküldi a levelet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek, hogy megvennék a területet.

Rákosrendező ügyébe nem lehet nem rengeteg pénzt és korrupciót belelátni, és a fővárosnak semmilyen módon nem fér bele, hogy Dubajból jelöljék ki, ki mit építhet a területen. Karácsony azt mondja: nem tudja, hogy a Garancsi és Habony tulajdonába kerülő Stockton élni akar-e az elővásárlási jogával, és informálisan sem hallott semmit arról, hogy ők mit terveznek tenni. Karácsony szerint a NER-en belüli kavarások és bizonytalanságok miatt történhetett meg, hogy egy olyan szerződést írtak alá, amivel a főváros elhappolhatja a dubajiak elől a Rákosrendezőt. A főpolgármester szerint nemcsak pletyka, hogy Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner Trump Towert építsen a Rákosrendezőre.

Neki ugyan nincs bizonyítéka erre, de szerinte ez egy logikus következtetés. Neki úgy tűnik, hogy valakik nagyon sürgették a szerződés aláírását, és ezért csúszhatott be az a hiba, hogy elővásárlási joga lett a fővárosnak. Karácsony elárulta, hogy a jogi eszközök mellett politikai eszközöket is bevethetnek a mini-Dubaj megvalósítása ellen. Erre példaként a Fudan elleni tüntetést hozta fel. Karácsony Gergely riporteri kérdésre azt mondta: nem szeretne részt venni a 2026-os parlementi választási kampányban. Már korábban jelezte, hogy a 2029-ig tartó ciklusban nem fog országos politikai pozícióért indulni, és ehhez tartaná magát. Karácsony szerint a Fidesz akár az utolsó pillanatban is megváltoztathatja a választási törvényt, emiatt kár arról beszélni, hogyan tudna a Tisza Párt a jelenlegi ellenzéki parlamenti képviselőkkel együttműködni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!