2p

Nagynyomású ikerreaktor-rendszert avattak szerdán a veszprémi Pannon Egyetemen. A beruházás 100 millió forintos költségéből 60 milliót a Mol Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. állt, 40 milliót pedig a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal biztosított.

A nagynyomású ikerreaktor-rendszer elsősorban az üzemanyag-kutatáshoz nyújt világszínvonalú technikai segítséget, de fontos szerepet játszik az ásványolaj és petrolkémiai szakirányon tanuló egyetemi hallgatók gyakorlati képzésében is - hangsúlyozta az avatón Rédey Ákos, az egyetem rektora, megjegyezve, hogy még magasabb szinten képzett vegyészmérnök utánpótlást tudnak biztosítani elsősorban a Mol számára.

A rektor rámutatott arra is, hogy a kísérleti reaktor "fontos láncszem" lesz például a különböző eredetű motorhajtóanyagok és alapanyagok fejlesztésénél, de például a növényolajakból, hulladék-zsiradékokból való motorhajtóanyag-gyártás lehetőségeinek a vizsgálatánál is.

Mosonyi György, a Mol Olaj és Gázipari Nyrt. vezérigazgatója a reaktor avatóján bejelentette: a cég kezdeményezte, hogy a veszprémi egyetem a jövő tanévtől hozzon létre egy úgynevezett "Mol-tanszéket" és indítson Mol-mesterkurzust.

A bolognai folyamathoz kötődően a három éves alapképzést a Mol szeretné egy mesterkurzussal megerősíteni, finanszírozni - tette hozzá. A vezérigazgató szerint a Mol-mesterkurzus tantervét és akkreditációját a 2009 szeptemberétől induló tanévig meg lehet oldani.

A nagynyomású ikerreaktor avatását megelőzően megújították a Veszprémi Vegyipari Kooperációs Kutatóközpont konzorciumi szerződését: az okmányt a Pannon Egyetem, a Mol Nyrt., a BorsodChem Zrt., a Nitrogénművek Zrt., a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt., a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt., a Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht. és az Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért Alapítvány képviselője írta alá.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!