2p

A BKV alig több mint egymilliárd forint reklámbevételt vár 2025-ben, miközben külső cégek viszik a haszon nagy részét.

A BKV 2025-re 1,02 milliárd forint reklámbevétellel számol, ami alig 33 millió forinttal több a tavalyi 987 milliónál – írja a Népszava. Ez akkor is szerény növekmény, ha a 2023-as 784 millióhoz képest a tavalyi év ugrásszerű javulást hozott. A fővárosi közlekedési cég reklámfelületeinek hasznosítása évek óta alacsony hozamú, miközben a hirdetési felületek több mint 12 ezer négyzetmétert tesznek ki.

A Fővárosi Közgyűlés májusi ülésén Baranyi Krisztina javaslatára szeptemberre új hasznosítási koncepció kidolgozását kérte a testület. A ferencvárosi polgármester szerint a járművek belső és külső felületei, mozgólépcsők melletti balusztrádok, padlók és egyéb reklámhelyek jelentős értéket képviselnek, de a főváros a bevételnek csak töredékét látja. A jelenlegi rendszerben a reklámbevételek döntő része külső cégeknél, többek között a JCDecaux Hungary Zrt.-nél, a Peron Reklám Kft.-nél, a Publimont Kft.-nél és a Promix Zrt.-nél csapódik le.

A BKV a Peron Reklám Kft.-vel 1999-ben kötött megállapodást, nem sokkal azután, hogy az Esma Spanyol–Magyar Kft. megszerezte a többségi tulajdonát. Azóta a tulajdonosi körben megfordult Garancsi István és a Publimont is, amely jelenleg a Mészáros Lőrinchez köthető Prime magántőkealap érdekeltsége. A metrókocsik belső hirdetéseit kizárólag a Promix hasznosítja.

Korábban több tender is eredménytelenül zárult vagy el sem indult. Baranyi most nem új pályázatot, hanem a teljes reklámtevékenység házon belüli átszervezését javasolja. A Népszava szerint a jelenlegi szerződések többsége régi, alacsony hozamú, és a főváros csak nehezen tud változtatni rajtuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!