Az RTL a hétköznapi programját ezúttal a Tizenkét okos ember vetélkedővel kezdte: az „igaz-hamis” játékot átlagosan adásonként 229 ezren nézték a teljes lakosság körében, míg a kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-59 évesek korcsoportjában 101 ezer néző és 10,1 százalékos közönségarány volt a mérleg.
A TV2 eközben ismételten a Szerencsekerék adásainak szavazott bizalmat. A Kasza Tibi vezetésével érkező vetélkedő egész nyáron nagyrészt hasonló szinten mozgott, ami ezúttal sem változott: az epizódokat 429 ezren nézték. A 18-59 évesek korcsoportjában szintén megelőzte a vetélytársat a csatorna adása, ugyanis 157 ezer főt ért el 15,9 százalékos közönségarány mellett.
Kitart a híréhség
Ahogy az a nézettségi adatokat rendszeresen követő olvasóinknak már feltűnhetett, általánosságban jellemző, hogy az áprilisi kormányváltás óta megnőtt a tévénézők érdeklődése a hírek iránt, így rendszeresen előfordul, hogy valamelyik hírműsor lesz a hét legjobbja. Nos, ez a 32. héten sem alakult máshogy, a teljes lakosság körében ugyanis a két nagy kereskedelmi tévé híradója küzdött a győzelemért.
A Tények elnevezés már a múlté, ugyanis közel három évtized után a csatorna az átnevezés mellett döntött, és augusztus 3-án hosszú idő után először futott TV2 Híradó néven a műsor – feltehetőleg részben ez is magyarázza azt, hogy a maga 669 ezres nézettségével az első ilyen adás meg is nyerte a hetet. A visszatérő híradó emellett a kiemelt kereskedelmi korcsoportban is tarolni tudott,
ugyanis 245 ezres nézettséggel, valamint 29,9 százalékos közönségarányával itt is a hét legjobbja lett.
A név tehát új, a katasztrófahíreket kedvelő nézőkre utazó tematika viszont a korábbi időket idézte, hiszen baleseteket és két fulladásos halált is bemutatott a hírműsor, de szóba kerültek a vízkorlátozás és a kánikula más következményei is. A belpolitikai blokk azonban érdekesebbnek bizonyult, ugyanis egyebek mellett beszámoltak a parlamentbe frissen beülő fideszes képviselőkről, kitérve arra is, hogy a korábbi kormánypárt népszerűségi gondokkal küzd – a teljes tematikát egyébként itt nézheti meg.
Fotó: DepositPhotos.com
Sportesemények
Miután a Forma-1 versenyzői jelenleg éppen nyári versenyszünetüket töltik, a sportrajongók körében igazi érdeklődésre ezúttal csak a focimeccsek tartottak számot. A legnézettebbek közé ezúttal két összecsapás került be.
Az Európa-liga selejtezőjében a Ferencváros a lengyel Górnik Zabrze csapata ellen 1-0-ra nyerni tudott az első találkozón, így előnnyel várhatja a második meccset – mindezt 277 ezren követték a készülékek előtt.
A magyar bajnokságban a Paks és a Kispest-Honvéd összecsapását (amely 2-2-es döntetlennel zárult) pedig 144 ezren nézték.
Ez történt a hétvégén
Szombaton a csatornák harcának eredménye kizárólag azon múlt, hogy hol sikerült jobban a filmválasztás.Végül a TV2 örülhetett, ugyanis a Taxi 2. 246 ezres nézőszáma mellett mindössze 88 ezren nézték az RTL által adott Gru-t.
Vasárnap az RTL-en a Házon kívül politikai és közéleti magazinműsor 488 ezer fős közönséget hozott a teljes lakosság körében, míg az ezt követő Apatigris sorozat újabb részét 237 ezren nézték. Ezzel szemben a TV2 a Twisters – Végzetes vihar filmet adta, ami 262 ezer főt vonzott.
Így alakult a heti végeredmény
A nyári tévés uborkaszezonban elvétve születnek kiemelkedő eredmények, így szinte csak a szerencsén és a nézői szeszélyeken múlt, hogy melyik csatorna kerekedett felül – bár a visszatérő Tények-utód ezúttal megdobta a TV2 számait. A 18-59 évesek körében, a főműsoridőben mért, napi átlagos közönségarányok csatájában a TV2 16,3 százalékos közönségarányt ért el, szemben az RTL 13,1 százalékával.

