A jövő évi választásokra készülve Orbán Viktor egyre nagyobb téteket helyez a digitális térre, ahol elmondása szerint a Fidesznek be kell hoznia a lemaradását ellenfelével szemben - írja a lakmusz.hu.
A Harcosok Klubja májusi nyitórendezvényén például azt ígérte a miniszterelnök, hogy januárra százezer „digitális szabadságharcos” áll majd hadrendbe. Pár hónappal később, szeptember közepén, a Digitális Polgári Körök találkozóján pedig már arról beszélt, hogy ezekkel a csoportokkal – amelyeket a „csatába küldött” harcosokkal szemben „országépítőknek” és „digitális hátországnak” nevezett – be fogják teríteni az egész országot.
Fotó: Facebook
Október közepén, félúton a májusi kampányrajt és a 2026-os választás között úgy tűnik, hogy Orbán Viktor első nagy vállalása, a Harcosok Kulbjába való toborzás döcögősen halad. A Harcosok Klubja immár mindenki számára látható Facebook-csoportja jelenleg 48 ezer tagot számlál, tehát a százezerhez legalább ugyanennyit még be kellene hozni.
A másik projekttel, a Digitális Polgári Körök országos hálózatával felemás a helyzet. Miközben a független sajtó főleg azokra a csoportokra figyel, amelyek valamilyen ügy mellé állnak – álhírek, dogproblémák vagy a nők elleni erőszak ellen lépnek fel –, a háttérben szépen csendben épül egy területi alapon szerveződő hálózat is.
Ez a struktúra már 87 egyéni választókerületet fed le a 106-ból. Budpapesten valamiért nem alakultak választókerületi csoportok, csak egy központi fővárosi DPK létezik.
A választási nyilvántartás szerint jelenleg körülbelül 7 millió 635 ezer magyarországi lakcímmel rendelkező, tehát egyéni választókerülethez kapcsolható magyar választópolgár van. Az 56 ezer fő körülbelül a választópolgárok 0,7 százalékát jelenti. Egy választókerületben átlagosan 72 ezer választópolgár él, vagyis a 300 és 1700 fő közötti DPK-k a körzetek szavazókorú lakosságának mindössze 0,4–2,4 százalékát érik el.