3p

A hétfői után kedden egy másik hanganyag is eljutott a sajtóhoz, ez már a vágatlan verziója annak, amit Magyar Péter már vasárnap bemutatott Vogel Evelinről készült hangfelvételnek.

„Magyar Péter előre akart menekülni, de lebukott”, állítja a névtelen feladótól kedden délután a sajtónak küldött email, amely egy csatolt hangfájlt tartalmazott, és a levélíró állítása szerint a csaknem 1 óra 44 perces felvétel >>az eredeti, teljes, vágatlan felvétel Vogel Evelin és Hanzel Henrik találkozásáról<< – számol be róla a hvg.hu.

Magyar Péter a vasárnapi sajtótájékoztatóján egy vágott, rövidített verziót játszott le a sajtónak az akkor még meg nem nevezett, a párthoz közel álló üzletember – hétfőn a hvg.hu írta meg, hogy ő Hanzel Henrik – és Magyar volt barátnőjének, Vogel Evelinnek a találkozójáról. 

A vágatlan, kedden a sajtónak eljuttatott felvételhez mellékelt levél ígérete szerint a Magyar és Hanzel számára “kellemetlen” részeket is tartalmazza. 

A bővebb hangfelvételt – egyáltalán valóban Hanzel Henrik és Vogel Evelin hallható rajta –, akkor Vogel rögzítette, mert hallatszik, ahogy szuszogva érkezik egy nyilvános helyre, a megbeszélt találkozóra.

A hvg.hu által eddig feldolgozott hanganyag szerint legalább 7 részből vágta össze Magyar a rövidebb, vasárnap bemutatott változatot. 

Az első, Magyar által is bemutatott rész előtti másodpercekben Hanzel Henrik például arról beszél, hogy “nem alakult jól a pártkapcsolatotok, de úgy látom, Péter próbálkozik„, majd azt olvassa Vogel fejére, hogy a Tisza Pártban, a szervezeten belül ugyanúgy féltek tőled, a keveréseidtől (…) te is keverted a szart”.

Vogel erre azt mondja, nem akart ő senki lenni a pártban, majd itt hangzik el a már ismert mondat tőle, miszerint: „Kérem a pénzem, és szia.” A felvételen továbbá arról is beszél, hogy annak idején, amikor Magyar Péter bement a Partizán műsorába, és ezzel színre lépett, szerinte “bosszúból tette”.

Vogel a beszélgetés során elmondta azt is, miként áldozta fel a karrierjét Magyar és a Tisza Párt mellett, és mennyire nehéz újrakezdenie.

„A Tisza Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására” – közölte a párt szintén a hvg.hu-val kedd délután.


 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!