2p

Orbán Viktor rábólintott rajza felhasználására: mostantól bárki rendelhet Orbán-firkás pulcsit.

Mindössze néhány órával azután, hogy a Collabri print-on-demand platform jogi okokra hivatkozva elutasította Orbán Viktor interjú közben készült rajzának termékeken való felhasználását, a miniszterelnök nyilvános kommentben megadta az engedélyt. Egy cikk alatt Orbán így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!” – áll a Collabri közleményében. 

Új fejezet kezdődött Orbán Viktor interjú közben készült rajzának történetében. A miniszterelnök november 10-én, az ATV Mérleg című műsorában beszélgetett Rónai Egonnal, miközben nonfiguratív jeleket rajzolt egy papírlapra. A különös ábra az adás után futótűzként terjedt a közösségi médiában: mémek, remixek és grafikai feldolgozások születtek belőle, sokan pedig pólón vagy bögrén szerették volna viszontlátni.

Csütörtökön reggel a magyar print-on-demand platform, a Collabri arra figyelmeztetett, hogy a rajz szerzői jogi védelem alatt áll, ezért engedély nélkül nem használható kereskedelmi célra. A cég több száz feltöltést utasított vissza, és jogsértés miatt nem engedte legyártani a termékeket.

Jöhetnek a jogtiszta pólók
Jöhetnek a jogtiszta pólók
Fotó: Facebook


A helyzet azonban a hír terjedése után néhány órával egyetlen mondattal megváltozott. Orbán Viktor a sajtóközleményt közzétevő Forbes online cikke alatt kommentben reagált a történtekre, és így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

Hivatalosan is gyárthatók a rajzos termékek

A miniszterelnök nyilvános hozzászólása gyakorlatilag általános engedélynek számít, így a Collabri mostantól hivatalosan is vállalja a rajzzal készült termékek gyártását és a lehetőség persze mások számára is megnyílt.

„Örülünk annak, hogy a miniszterelnök személyesen reagált és egyértelművé tette, hogy a rajz szabadon felhasználható” – mondta Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője, aki hozzátette: az engedély híre azonnali hatással volt a forgalomra.

„Mi mindig a jogszerű működés mellett álltunk, ezért külön öröm, hogy most már hivatalosan is legyárthatjuk azokat a termékeket, amiket az emberek szerettek volna” – nyilatkozta az ügyvezető, aki hozzátette: a hozzájuk Orbán-firkás termékekből befolyó teljes összeget az Amnesty International Magyarország részére ajánlják fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!