Magyarország eddigi szigorú migrációs politikája felszámolásának tartja a Fidesz frakcióvezetője az alaptörvény Tisza Párt által kezdeményezett, a parlamentnek szerdán benyújtott módosítását.
Gulyás Gergely Facebook-oldalán közzétett posztjában aggasztónak nevezte, hogy törölnék az alkotmányból a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozását megalapozó rendelkezést.
Ezzel ugyanis az új kormánytöbbség nemcsak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szünteti meg, amelyet kétségtelenül megígért, hanem azt az alkotmányos alapot is felszámolja, amely a migrációs paktum elutasítását és az illegális bevándorlás elleni hatékony alkotmányos védelmet alapozza meg – fejtette ki.
Az ellenzéki politikus szerint ez ellentétes az ország érdekeivel és ellentétes a Tisza Párt kampányban hangoztatott ígéreteivel is, ami úgy szólt: a Fidesz-KDNP-kormányok által érvényesített szigorú migrációs politikában nem lesz változás.
Aki elutasítja a migrációt, az ebben a formában nem szavazhatja meg az alkotmánymódosítást – közölte Gulyás Gergely.
A frakcióvezető szóvá tette azt is, bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit sem kezdett meg. Az alaptörvény, valamint az országgyűlési törvény módosítására benyújtott javaslatok több kérdést vetnek fel, mint amennyit rendeznek – írta.
A Tisza Párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és Hantosi István alaptörvényt módosító javaslata nyolc évben korlátozná a miniszterelnöki megbízatás maximális hosszát. Az indítvány megalapozza a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
Félnek Orbán Viktortól?
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint Magyar Péter nem bízik saját kormányzati teljesítményében, fél Orbán Viktor visszatérésétől.
Rétvári Bence az MTI-hez szerda este eljuttatott állásfoglalásában így értékelte azt az alaptörvénymódosítást, amelyet a Tisza Párt nyújtott be szerdán az Országgyűlésnek.
A KDNP frakcióvezetője szerint a visszamenőleges hatályú módosítással megpróbálnák kizárni, hogy Orbán Viktor még egyszer miniszterelnök lehessen. Ha a Tisza Párt és Magyar Péter bízna abban, hogy a saját kormányzati teljesítményével a következő választást meg tudja nyerni, akkor nem nyújtana be ilyen módosítást és nem próbálná meg adminisztratív eszközökkel megakadályozni, hogy Orbán Viktor még egyszer miniszterelnök lehessen – fejtette ki.
Rétvári Bence kiemelte: jól látható, hogy 16 év alatt mennyi mindent ért el a korábbi kormányfő, mennyi „nemzeti vívmányunk” van, a Tisza Párt szerinte nem bízik hasonló teljesítményben.
Értékelése szerint Magyar Péter fél a saját igazságügyminiszterétől is, ezért két képviselővel, a tárca vezetőjét megkerülve nyújtották be ezt a javaslatot. Azért tettek így, mert nyilván az igazságügyminiszter kifogásolta, jelezte volna, hogy ilyen alaptörvény-módosítást nem lehet benyújtani, ami 1990-ig visszamenőleg próbál viszonyokat rendezni – tette hozzá.
Elfogadhatatlan államosítás
Megszólalt Orbán Balázs is, Orbán Viktor politikai igazgatója is. Szerinte a miniszterelnökként eltölthető évek korlátozása „a parlamentarizmus és a demokrácia adminisztratív eszközökkel történő korlátozása”, és azt mutatja, hogy a Tisza politikusai
„úgy félnek Orbán Viktortól, mint ördög a tömjénfüsttől”.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célzó módosításról pedig úgy véli, hogy ez csökkenti a magyar állam önvédelmi szintjét a migrációval szemben, és egy „ új progresszív, liberális, brüsszeli birodalomépítési projekt előtt simítaná le az utat”.
A kekvákkal kapcsolatban pedig úgy véli, hogy ez forrásokat vonna el az egyetemi rendszerből.
Ezeknek saját vagyonuk van: olyan vagyon, amely soha nem volt az államé, és nem is az államtól kapták. Ezek államosítása még egy puha diktatúrában is az elfogadhatatlan kategóriába tartozik"
- írja.

