2p

Rigó Csaba szerint a GVH vizsgálatának nincs köze az Európai Bíróság ítéletéhez. 

Múlt héten a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. (Spar) által vállalt kötelezettségek végrehajtásával összefüggésben. Mindez azután történt, hogy a SPAR beperelte a kormányt az Európai Unió bíróságán az árstop miatt, a bíróság pedig megállapította, hogy az üzletláncnak igaza volt: jogellenes volt az árstop.

Rigó Csaba, a GVH elnöke azt mondta, az uniós bíróság szerint előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a nehezebb helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez, erről a Magyar Nemzetnek beszélt.

„Valóban hatósági megtorlásról van szó?” – kérdezte az újságíró az utóvizsgálatról, mire Rigó Csaba azt válaszolta: „dehogyis”, majd azt állította, nekik nincs közük ahhoz, hogy a lépés egybeesett egy uniós bírósági döntéssel, ami „éppenséggel a SPAR egyik pere kapcsán tartalmazott a magyar államra nézve hátrányos döntést”. De „az ítélet egyébként megér néhány szót”.

Rigó Csaba szerint az árstop bevezetése „helyes, szociálpolitikai szempontból érthető volt, és ami a legfontosabb, a magyar emberek érdekét szolgálta.” (...) Az elmarasztaló uniós ítéletről csak azt mondhatom: megalázták a magyar fogyasztókat, és nem csak őket, az állami fogyasztóvédelmi szakembereket is. Az uniós bíróság szerint ugyanis előrébb való a profit, mint az, hogy válság idején a legnehezebb, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!