1p

Élettársával együtt kényszerítették prostitúcióra korábbi neveltjeiket a javítóintézet vezetői a gyanú szerint.

A gyanú szerint egy javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt, akik papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük – közölte a rendészeti államtitkárság pénteken a közösségi oldalán.

Azt írták, hogy az 57 éves férfi irányítása mellett a 32 éves nő egyezkedett az online felületeken kínált szexhirdetésekre jelentkezőkkel, és ő kezelte az áldozatok szolgálatatásaiért kapott pénzt is.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták a párost – tették hozzá.

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint közfeladati helyzettel visszaélés bűntette a megalapozott gyanú az azóta letartóztatott párral szemben – közölték.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!