2p

Új becslést tett közzé a közvélemény-kutató.

A HVG közzétette a Medián legfrissebb elemzését, az intézet mandátumbecslése szerint ugyanis a Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az Országgyűlésben, vagyis sima kétharmados többségre számíthat.

Mint a cikkből kiderült, a legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján készített mandátumszámítást a Medián. A közvélemény-kutató azonban hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket”.

A becslés szerint a Tisza 138-143 mandátumra számíthat, ami sima kétharmados többséget vetít előre, miközben a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat. A Medián szerint valószínűleg bejut a parlamentbe a Mi Hazánk, amely 5 vagy 6 mandátumra esélyes.

A Medián február utolsó hetében és márciusban öt reprezentatív, telefonos felmérést készített, három különböző call centerrel, összesen 5000 fős mintán. Kevéssel a választások előtt a szavazókorú népesség 48 százaléka készült arra, hogy a Tisza Pártra szavaz, 30 százalék a Fideszre, 4 százalék a Mi Hazánkra, 2 százalék a DK-ra, 1 százalék az MKKP-ra adná a voksát, 15 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni, illetve biztos volt abban, hogy nem fog szavazni – derült ki a cikkből.

Magyar Péter reagált az eredményekre

A Telex cikke szerint kalocsai országjárása végén Magyar Péter reagált az eredményekre, itt úgy fogalmazott:

„Senki ne hagyja magát megtéveszteni és elaltatni, nem közvélemény-kutatást kell nyerni, és legalább 30-40 olyan körzet van, ahol 1000 szavazaton belül van a különbség. Úgyhogy ebből lehet kétharmados Tisza-győzelem is, és nagyon gyenge győzelem is.”

A kormányközeli intézet Fidesz-előnyt mért

Április 2-án tette közzé a Schmidt Máriához közel álló XXI. Század Intézet is közzétette saját adatait, ahogy arról cikkünkben is írtunk.

E szerint a Fidesz 46 százalékon áll (nincs változás), a Tisza 41-en (nincs változás)„. Az intézet emellett arra jutott, hogy a „sok Dobrev Klára-plakátnak és a növekvő szavazási kedvnek köszönhetően” a DK elérné az öt százalékot, ami „egy veszélyes forgatókönyv is lehet a Fidesz számára a Tisza–DK esetleges koalíciója miatt”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!