Egyre nehezebb terep a Fidesznek október 23-a, ezért Orbán valószínűleg annyiszor mondja majd ki a béke szót, ahányszor csak lehetséges – fejtette ki a 24.hu-nak Ruff Bálint politikai tanácsadó, aki szerint igazi ideológiai katyvasz kering a kormánypárton belül, amit nehéz szétszálazni. A portál a fideszes Békemenet és a tiszás Nemzeti Menet politikai jelentőségéről kérdezte a szakértőt.
Abszolút van jelentősége október 23-ának. És hogy ez így van, az annak köszönhető, hogy mind a két fél úgy határozta meg a nemzeti ünnepet, hogy annak kiemelt súlya van mind a saját maga, mind az ország szempontjából
– válaszolta Ruff Bálint.
Ugyanis a 2026-os választási kampány fókuszába az került a Tisza és a Fidesz részéről, hogy „minden napot meg kell nyerni, vagy legalább döntetlenre hozni.” Ennek nyomán a közéleti diskurzus még a korábban megszokotthoz képest is óriási sebességre kapcsolt, sorra jönnek, majd váltják egymást a különböző ügyek, alig emlékszik rá valaki, hogy akár csak a múlt héten mi uralta a közbeszédet. Erre pedig rátesz még egy lapáttal Ruff szerint az, hogy
a Fidesznek ráadásul kétszeresen meg kell nyernie minden napot, hiszen lemaradásban van.
Fotó: Szajki Bálint / 24.hu
Ebben a viszonyrendszerben felvetődik, hogy az október 23-ai rendezvények is ilyen könnyen jövő-menő ügyek lesznek-e, amelyek miatt akár veszíthetnek is a reális súlyukból. A Political Capital az ezzel kapcsolatos elemzésében feltette a kérdést, hogy mi múlik a csütörtöki mozgósítási versenyen. Válaszukban ők a bizonytalan szavazók táborát jelölték meg. „Ebben a rétegben sokféle választói csoport keveredik, de van egy közös jellemzőjük: a döntéseiket a választási ígéretek mellett erősen befolyásolja, hogy kit tartanak győzelemre esélyesnek, kit látnak erősebbnek, kinek a győzelmét tartják valószínűbbnek.”
Ezzel a megközelítéssel Ruff Bálint is egyetért.
A tét most az, hogy ki lesz képes nagyobb lendülettel ráfordulni a kampány következő szakaszára
– jelentette ki a Partizán Vétó című műsorának szerkesztője.