2p

Jobban bejött a népnek a Tisza elnökének hosszú beszéde, mint Orbán Viktor kemény támadása október 23-án.

A Medián a pártok támogatottsága mellett egyéb dolgokra is rákérdezett legutóbbi közvélemény-kutatásában, például arra is, hogyan fogadta a nagyközönség Orbán Viktor és Magyar Péter október 23-ai beszédeit – derül ki a HVG cikkéből.

A miniszterelnök szavai valamennyivel több emberhez jutottak el az eredmények szerint: Orbán Viktor beszédét a megkérdezettek 55, míg Magyar Péter beszédét csak 48 százaléka ismerte.

Egy ötös skákán viszont Orbán Viktor csak 2,8-as, míg Magyar Péter 3,3-as osztályzatot ért el az összes megkérdezett között. A különbség abból adódott, hogy ugyan mind a kormánypártok, mind a Tisza hívei saját pártvezetőjük beszédét nagyon magasra, az „ellenséges” pártvezér szavait pedig nagyon alacsonyra pontozták, a többi párt szimpatizánsai között Orbán Viktor 2-es, Magyar Péter 3,2-es átlagos osztályzatot kapott.

A pártnélküliek körében kisebb volt a különbség, ők Orbán beszédét 2,5-re, Magyarét 2,8-ra értékelték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!