2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Sándor-palota azt közölte, hogy a köztársasági elnök a „kegyelmi ügyként” ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.

Sulyok Tamás elnöki hivatala azt írta, hogy a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

„Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat” – fogalmaztak.

Hozzátették, hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés. A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót. Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában.

Mint ismert, még  az előző államfő, Novák Katalin köztársasági elnök 2024. február 10-én mondott le tisztségéről, miután országos felháborodást keltett az a döntése, amellyel kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményeket eltussoló igazgatóhelyettesének. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!