2p

Ráuszítja a hatóságokat a kormány legnagyobb ellenfelére?

A miniszterelnök utasította a NAV, az Állami Számvevőszék és a Rendőrség vezetőit, hogy minden eszközt vessenek be a Tisza kriminalizálásáért és a választásokon való indulásunk ellehetetlenítéséért. Lesz itt minden: kihallgatás, házkutatás és minden, amit a propaganda felhasználhat a lejáratásunkra”

– írja csütörtök délelőtti posztjában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki szerint a kormány a friss közvélemény-kutatási adatok miatt hatósági eszközökkel igyekszik majd elérni, hogy a Tisza ne győzhesse le a kormánypártokat választáson. 

Rettegnek a Karmelitában, ezért semmitől sem riadnak vissza: ha kell jogszabályt módosítanak, de ha szükséges, akár bűnjeleket is kreálhatnak”

– teszi hozzá Magyar, aki Orbán Viktornak azt üzeni, „el a kezekkel”, és hogy nem félnek se tőle, se „janicsárjaitól”.

„Felszólítom a NAV, a Rendőrség és az Állami Számvevőszék vezetőit, hogy ne kollaboráljanak a korrupt hatalom bukás előtt álló vezetőivel

– írja végezetül Magyar.

A bejegyzésben megfogalmazottakkal kapcsolatban kérdésekkel fordultunk az említett három szervezethez, válaszaikkal frissítjük a cikket, amennyiben megérkeznek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!