2p

Szombaton mond beszédet a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.

Helyi idő szerint péntek délután fél 3 körül landol a Wizz Air menetrend szerinti járata a Marosvásárhelyi Nemzetközi Repülőtéren, rajta Magyar Péterrel, aki május végi nagyváradi gyaloglása óta először jár majd Erdélyben – írja a 444.

A Tisza Párt elnöke ezúttal a kolozsvári Kossuth Tisza Sziget meghívásának tesz eleget, amely csütörtöktől vasárnapig tartó tábort szervezett a Marosvásárhelytől alig fél órára lévő Nagyadorjánba, ott fog beszélni Magyar szombaton. A pártelnök pénteken Marosvásárhelyen látogatást tesz a Teleki Téka könyvtárban, megkoszorúzza a Bolyai-szoborpárt, majd elsétál a Rózsák terétől a várig.

Szombat reggel Parajdra utazik, ahol májusban megtelt vízzel és beomlott a híres sóbánya. A turisztikai látványosságtól több ezer környékbeli és családjaik, köztük rengeteg romániai magyar egzisztenciája függött.

Ugyan július eleje és vége között a Republikon Intézet mérése szerint – hibahatáron belül –, 1 százalékpontot esett a Tisza Párt népszerűsége, még mindig vezet a Fidesz előtt: Magyar Péter pártja a teljes népesség körében július végén 30 százalékon állt, míg a Fidesz 25 százalékon, és a pártválasztó szavazók körében is 40-34 az állás a Tisza javára. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!