A kormány az önkormányzatok kezébe adhatja a dohányboltok éjszakai nyitvatartásának korlátozását – értesült a 24.hu.
Budapest belvárosi kerületeinek polgármesterei még augusztus végén adtak ki közös közleményt arról, hogy a kormány elfogadta több kezdeményezésüket. A Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi, Soproni Tamás terézvárosi és Tóth József angyalföldi polgármester által aláírt állásfoglalásban kitértek arra is: a belügyminiszter támogatja, hogy az önkormányzatok valódi hatósági jogköröket kaphatnak a Nemzeti Dohányboltok működésének szabályozására, és
„az erről szóló kormány-előterjesztés előkészítése már zajlik.”
A probléma forrása, hogy bár a kereskedelmi törvény főszabály szerint lehetőséget ad a kerületi önkormányzatoknak az üzletek 22 és 6 óra közötti nyitvatartásának helyi szabályozására, a nemzeti dohányboltok működését speciális, országos szabályok rendezik, ezért a kerületek nem rendelkeznek olyan hatáskörrel, amellyel egyszerűen éjszakai zárásra kötelezhetnék a trafikokat.
A polgármesterek szerint erre komoly szükség van, mert romlik a lakók biztonságérzete az alkoholárusítás és az utcán történő italozás, a lakókban félelmet keltő csoportosulás és hangoskodás, a rendszeres szemetelés és az erőszakos viselkedés, továbbá a közterületi vizelés miatt.
A jogszabály-módosítást kezdeményező önkormányzatok nem a dohányboltok éjszakai zárva tartásában gondolkoznak, hanem abban, hogy ne lehessen ezekben az egységekben alkoholt venni éjjelente. Terézváros tájékoztatása szerint amennyiben az önkormányzatok megkapnák a megfelelő jogköröket, akkor a dohányboltokra is a meglévő szabályozás vonatkozna: a vendéglátó tevékenységet nem folytató üzletek 22 és 6 óra között nem tarthatnak nyitva kivéve, ha szeszes italt nem forgalmaznak ebben az idősávban.
A XIII. kerület, Józsefváros és Erzsébetváros szintén ezt az irányelvet követné első körben.
A Gazdasági és Energetikai minisztérium a lapnak azt válaszolta: vizsgálják az önkormányzatok jogkörének szélesítését, a megkezdett munka eredményeiről a megfelelő időben tájékoztatást fognak adni.
Vége a boltok előtti italozásnak?
Ha erős felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a dohányboltok nyitvatartásának vagy alkoholárusításának korlátozására, azzal nemcsak a főváros, hanem a legkisebb falvak problémája is megszűnhetne. Kocsmák híján a vendéglátóhelyek szerepét pedig természetes úton átvették a trafikok, az pedig zavarhatja a környéken élőket, ha kisebb-nagyobb csoportok a dohányboltok előtt italoznak akár zárásig vagy azt követően is a korábban ott megvásárolt alkoholos italokat fogyasztják.
Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének (MDKSZ) elnöke a lapnak elmondta: sok trafik, különösen a turisztikai és szórakoztatóipari csomópontokban, pályaudvarok, kórházak, illetve éjszaka is aktív városrészek közelében éppen az éjszakai órákban biztosít fontos, sokszor egyetlen elérhető szolgáltatást a lakosság és a turisták számára.
„Fennáll a veszélye annak, hogy amennyiben a fogyasztók nem találnak nyitva tartó üzletet, akkor a keresett termékeket szervezett bűnözői csoportok által működtetett feketepiaci forrásból szerzik be. Ezáltal az érintett településeken jelentősen romlik majd a közbiztonsági helyzet, hiszen az éjszakai órákban megjelennének az illegális árusok” – mondta az MDKSZ elnöke.
Azt elismerte, hogy néhány dohánybolt környékén rendzavaró magatartást tanúsítanak, szemetelnek, hangoskodnak egyesek. Azonban szerinte ezek jellemzően nem magából a dohánybolt működéséből, hanem a környező terület forgalmából és az ott kialakuló helyzetekből erednek, a dohánybolt tulajdonosának és a boltban dolgozóknak nincs arra sem lehetősége, sem jogköre, hogy a bolt környezetében, közterületen történő rendzavarásokat megakadályozza, az ott tartózkodókat elküldje vagy más módon beavatkozzon.
„Tapasztalataink azt mutatják, hogy amíg bűncselekmény nem valósul meg, a rendőrség sem tud fellépni. A dohányboltban dolgozó munkatársak bejelentései sokszor megválaszolatlanok maradnak” – mondta Lengyel.

