2p

A másodfokú ítélet szerint is ki kell adnia a Szerencsejáték Zrt. leánycégének, hogy kik és mennyi pénzt kapnak szponzori szerződések keretében.

A Fővárosi Ítélőtábla a korábbi elsőfokú ítéletet helybenhagyta, amelynek értelmében ki kell adni, hogyan költi el a szponzorpénzeket a Szerencsejáték Zrt. leánycége. A másodfokú ítélet immáron jogerős, fellebbezésnek nincs helye – olvasható az MSZP elnöke, Komjáthi Imre országgyűlési képviselő lapunknak is elküldött közleményében.

Komjáthi Imre azért indított pert, hogy kiderítse, kiket és mekkora összegekkel támogatnak a magyar adófizetők pénzéből. Ugyanis tíz éve osztja az állami lottócég szponzorpénzeit a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., de a pénzosztás folyamata továbbra is teljesen átláthatatlan.

„A napvilágot látott információk szerint a rendszer inkább egy politikai kifizetőhelyként üzemel, ahol a kormányhoz közel álló személyek és szervezetek, mint például a Rákóczi Szövetség, rendszeresen részesülnek támogatásban. Emellett a hírek szerint jelentős támogatást kaptak az 'udvari zenészek', valamint az elmúlt években százmilliós nagyságrendű összeg jutott a leghíresebb NER-feleségnek, Rogán-Gaál Cecíliának, aki a fitnesz rendezvényére költhette a közpénzes támogatást”

- írja Komjáthi.

A bíróság már elsőfokon is arra kötelezte a hatóságokat, hogy adják ki a támogatási szabályzatokat, valamint a döntéseket előkészítő tanácsadók javaslatait tartalmazó dokumentumokat.

A másodfokú ítélet értelmében a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. munkatársainak 15 napon belül ki kell adniuk az adatokat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!