Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán jelezte, hogy szükség esetén a kormány beavatkozhat a banki számladíjak emelkedése miatt. Bejegyzésében úgy fogalmazott:
„A banki számladíjak jelentősen emelkednek. Ez nem indokolt, ezért ha kell, itt is lépni fogunk!!”
Az elmúlt hónapokban a bankok többsége megemelte az átutalások és készpénzfelvételek díját, részben a tavaly augusztustól növekvő pénzügyi tranzakciós illeték miatt, amelynek áthárítását a kormány 2023 végéig megtiltotta. A lakossági ügyfelek most szembesülhettek a moratórium lejárta utáni költségnövekedéssel, miközben a bankok egy része már újabb, az inflációhoz kötött díjemeléseket is bejelentett.
A miniszter az elmúlt hetekben a bankok mellett a kereskedőket is felszólította az árak csökkentésére. Két hete arról írt: „Ha nem sikerül a kereskedőknek és a beszállítóknak közösen az árakat csökkentenie, akkor nincs más választásunk, minthogy direkt módon beavatkozzunk az árakba.”