Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) irányítása alá tartozó kórházaknak és rendelőintézeteknek szigorúbb, ütemezett korlátokhoz kell igazítaniuk a munkaerő-gazdálkodásukat – derül ki a friss Magyar Közlönyből, amit az ATV ismertet.
Fotó: Depositphotos
Az utasítás szerint az intézményi állománytáblát – vagyis a hivatalosan engedélyezett létszámkeretet – legkésőbb 2025. augusztus 31-ig el kell készíteni, és jóváhagyásra fel kell terjeszteni. Ettől a kerettől csak korlátozott mértékben lehet eltérni:
- 2026 végéig legfeljebb 20 százalékos,
- 2027 végéig 10 százalékos,
- 2028 végéig pedig csupán 5 százalékos eltérés megengedett.
A szabályozás emellett kimondja, hogy szakmai bontásban egyik időszakban sem haladhatja meg az eltérés az 50 százalékot.
2030. január 1-jétől kizárólag az utasításban meghatározott feltételek mellett lehet eltérni az állománytábla szerinti létszámtól – rögzíti a Pintér Sándor által aláírt dokumentum.
A rendelkezés nem vonatkozik a Nemzeti Dialízis Központra, az Országos Vérellátó Szolgálatra, valamint azokra a gazdasági társaságokra, amelyek esetében az OKFŐ alapítói vagy tulajdonosi jogokat gyakorol.