2p

Magyar Péter „összefideszezésről” beszélt.

A Telex cikke szerint a Matolcsy család az Állami Számvevőszék feljelentése után azzal próbálta megnyugtatni üzletfeleit, hogy Orbán Viktor szabad elvonulást ígért nekik. A lap forrásai szerint Matolcsy György és a miniszterelnök találkozott, majd másnap Matolcsy Ádám Budán, a GTC Group vezetőivel közölte: minden törvényes, és a nyomozás csak az MNB-s tisztviselőket érinti. Ennek azonban ellentmond, hogy később a Matolcsyhoz köthető Somlai Bálint privát számláját befagyasztották.

A cikk szerint áprilisban Matolcsyék megpróbáltak kapcsolatot építeni a Tisza Párttal, de minden megkeresést visszautasítottak. Eközben Somlai cége, a Raw Development húszmillió forintot utalt Gál András ügyvédi irodájának, aki a Tisza munkáját gyermekjogi szakértőként segíti, és korábban a bicskei gyermekotthon áldozatait képviselte. Gál a pénz átutalását „téves utalásnak” nevezte és azt mondta, visszautalták az összeget.

A Telex fotósa ugyanakkor májusban Gált is látta a Matolcsy-kör Pusztaszeri úti központjában tartott megbeszélésen.

Magyar Péter a Telex cikkének megjelenése előtt egy Facebook-videóban azt állította: egy független lap kérdései a Tisza „összefideszezését” szolgálják. Magyar szerint az ügyvédnek soha nem volt formális kapcsolata a párttal, gyermekvédelmi ügyekben segíti a közösséget, és már felmondta „az oligarcha képviseletét”. Sem a lap, sem az ügyvéd, sem az üzletember nevét nem említette. A Tisza közölte: Gál nem áll formális kapcsolatban a párttal. Matolcsy Ádám pedig azt mondta a Telexnek: nincs tudomása apja és Orbán találkozójáról, és nem mondhatott olyat, amit neki tulajdonítanak.

A Telex cikkében úgy fogalmazott: „Magyar Péter – aki a Tisza Pártnak küldött kérdéseinkből értesült arról, milyen anyagon dolgozunk – már nem először, a cikk megjelenését meg sem várva jelentkezik saját interpretációval egy őt érintő történetről, és vádolja alaptalanul a független sajtót azzal, hogy a kormány eszközévé vált.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!