4p

A 16. héten is nagyot dobott a TV2, folytatódott a nyerő széria.

Az RTL hétköznap esti műsortervének első érkezője ezúttal is ’Az álommeló’ volt, Balogh Levente ismét elnöki asszisztensét keresi a vetélkedőben. Az Egyesült Államokban többek közt Donald Trump főszereplésével ikonikussá váló ’The Apprentice’ honosítása ezúttal is közepes teljesítményt nyújtott, és átlagosan 377 ezer nézőt vonzott a képernyők elé.

A kereskedelmi szempontból kifejezetten fontos, 18-49 évesek korcsoportjában kiemelkedőnek szintén nem nevezhető 120 ezres átlagos közönségszámra, valamint 11,7 százalékos közönségarányra futotta a szériának. Az RTL a program második felében ezúttal ismétlésekkel készült, a sajátgyártású realityk újrajátszott epizódjai néhány százezres, felejthető nézettséget hoztak a teljes lakosság körében.

Megint mindent vitt a TV2

A hét talán legérdekesebb fejleményének az bizonyult, hogy összejött a triplázás a TV2-nek: a Netflixtől átvett ’Házasság első látásra’ ezúttal is csak saját magával versenyzett a toplista első helyéért,

a győztesnek végül a hétfői adás bizonyult 867 ezres nézettségével.

A csatorna műsorainak korábban akadtak gondjai a jó teljesítménnyel a 18-49-es korcsoportban, azonban a vakon házasodó párok drámáit a fiatalabbak is imádják, így ezen kategória győztese is a ’Házasság első látásra’ részei közül került ki. A keddi epizód 289 ezres nézőszámával és 27,5 százalékos közönségarányával húzta be a heti győzelmet.

A TV2 összességében a Hazatalálsz teljesítményére sem panaszkodhatott, a sorozat a késői, este fél 10-es kezdés ellenére is 435 ezres átlagos nézettséget tudott felmutatni.

Továbbra is tarol a házasodós reality
Továbbra is tarol a házasodós reality
Fotó: TV2 Sajtószoba

Sportesemények

Nem volt hiány meccsekből a legnézettebb sportesemények közt, a legjobb számokat hozó találkozó rögtön egy csemege volt a sportrajongók számára. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Manchester City és a Real Madrid csapott össze, itt végül tizenegyesekkel a spanyol csapat kerekedett felül – mindezt 465 ezren látták a készülékek előtt. További két európai illetőségű meccs is akadt:

  • az Európa Liga keretében az Atalanta és a Liverpool visszavágót játszott, az angol csapat által elért 1-0-s győzelem azonban összességében csak a szépítésre volt elég – a mérkőzést 403 ezren nézték;
  • míg a spanyol bajnokságban az El Clásíco vonzotta a közönséget, az örök vetélytárs Real Madrid és az FC Barcelona találkozóján ezúttal a katalánok 3-2-re kaptak ki a fővárosi csapattól, mindezt 291 ezren követték a készülékek előtt.

Egy hazai érdekeltségű találkozó is felfért a toplistára, a magyar bajnoki keretében a Ferencváros a Kisvárdával találkozott – a 0-0-s döntetlent 216 ezren látták.

A hétvégén az RTL az úr

Míg a hétköznapokon a TV2 fölénye megkérdőjelezhetetlen, a pihenőnapokon rendre az RTL-nek áll a zászló. Ez ezúttal sem történt másként, így a csatorna sajátgyártású focis sorozata, a Gólkirályság 458 ezres nézettségével könnyedén megelőzte a párhuzamosan adott filmet.

Vasárnap a kifejezetten jól teljesítő bűnügyi-vígjátéksorozat, ’A renitens’ tovább folytatta a szép teljesítményét, és 544 ezres nézettségével a hétvége legerősebbje lett, megverve a TV2-s modell-tehetségkutató ’Next Top Model Hungary’ által elért 406 ezret.

A triplázás mellett nem kérdés a heti végeredmény

A ’Házasság első látásra’ kiemelkedő teljesítménye elég ahhoz, hogy ne legyen kérdés a heti végeredmény, az RTL hétvégi számai legfeljebb csak egyensúlyozni tudták a fölényt. A végeredmény nem volt kérdés: a kiemelt kereskedelmi korcsoportban, az átlagos napi közönségarányok harcában a két csatorna közül a TV2 kerekedett felül, és 15 százalékával lenyomta az RTL 11,2 százalékát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!