2p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 3-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

Finoman a Tisza Pártot is védelmébe vette.

Vitézy Dávid a Facebookon reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Népszavának adott interjújára. 

Bejegyzésében Vitézy úgy fogalmazott: „Mókás interjút adott a főpolgármester a Népszavának, olyan érzésem lett tőle, mintha az MSZP pártpénztárnoka közben egy pisztolyt tartott volna »Apu« fejéhez.” A képviselő szerint Karácsony egyik legerősebb állítása az volt, hogy kiállt Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója mellett az M3-as metró felújításának ügyében. Vitézy emlékeztetett, hogy nemrég derült ki: az elavult orosz szerelvényeket nem felújították, hanem valójában újragyártották, ami szerinte közbeszerzési és vámcsalás gyanúját is felveti.

A képviselő azt is kifogásolta, hogy Karácsony visszavonta a Klímaügynökség Budapesti Közművekbe történő beolvasztásáról szóló javaslatot. Vitézy szerint a főpolgármester azért nem engedte szavazásra bocsátani az előterjesztést, mert attól tartott, hogy az többséget kapna a Fővárosi Közgyűlésben.

A képviselő szerint Karácsony a Tisza Pártot hibáztatta a helyzetért, miközben szerinte inkább a saját felelősségét kellene vállalnia. A Podmaniczky Mozgalom vezetője hozzátette, hogy vállalna egy vitát Karácsony Gergellyel a Klímaügynökség jövőjéről, mivel szerinte a főpolgármester indokolatlanul utasította el a szervezet átszervezésére vonatkozó javaslatát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!