4p

A téma a mohácsi Duna-híd.

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) szerkesztőségünknek megküldött közleményében írt a dél-magyarországi hídberuházásról. Mint írták, két héttel a parlamenti választások előtt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium 76 milliárd forinttal növelte meg az új mohácsi Duna-híd építési költségeit. Ezzel a döntéssel több mint 450 milliárd forintba fog kerül az adófizetőknek az ország toronymagasan legdrágább és az előzetes tanulmányok szerint is felesleges és soha meg nem térülő közúti beruházása.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter új videójában így fogalmazott:

“A mohácsi Duna-híd építését még Lázár János indította el, közel bruttó 381 milliárd forintos költséggel. Már akkor is sokan vitatták a projekt méretét és műszaki tartalmát, most pedig már a kezünkben van az eredeti, a kormány által megrendelt megvalósíthatósági tanulmány, amely kimondja, hogy a 2×2 sávos híd megépítése 2050-ig várható forgalomnövekedés mellett sem indokolt. A kormány ennek ellenére az építése mellett döntött, a közérdek helyett a gazdasági hátország érdekeit kiszolgálva.”

Hozzátette, a dokumentumok átvilágítása után kiderült, hogy a Lázár János vezette minisztérium az eredetileg tervezett csatlakozó alföldi útszakaszokat 20 kilométer hosszan 2×1 sáv helyett 2×2 sávosra terveztette át, új csomópontokat és további kapcsolódó létesítményeket emeltek be a projektbe. A dokumentumok szerint ez önmagában több mint 76 milliárd forintos többletköltséget jelentett. Az eredetileg is eltúlzott beruházás műszaki tartalmát tehát még a választások előtt jelentősen kibővítették, az összköltség pedig így már 451 milliárd forintra emelkedett.

Mint írták, „ami ennél is felháborítóbb, hogy úgy alakították át a szerződést, hogy az előleg maximális összegét 20-ról 98 százalékra emelték, így két nappal a választások előtt több mint 94 milliárd forintnyi állami pénzt utaltak át a Szíjj László által tulajdonolt Duna Aszfaltnak.”

“A helyzet elég egyértelműnek tűnik: az egész beruházás mérete és a 2×2 sávos kivitelezés egy percig sem volt alátámasztható. Itt a cél végig az volt, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen a lehető leggyorsabban kilapátolni. A közérdeket felülírta a magánérdek. Ezért minden jogi eszközt be fogunk vetni a közérdek legalább utólagos érvényesítése érdekében.” – tette hozzá videójában Vitézy Dávid miniszter.

A beruházáshoz kapcsolódó teljes körű vizsgálat minden részletét nyilvánosságra fogja hozni a Közlekedési és Beruházási Minisztérium, a projekt jövőjét pedig rövidesen a kormány is tárgyalja – derült ki a közleményből.

Reagált a Fidesz

Havasi Bertalan, mint a Fidesz kommunikációs igazgatója reagált a miniszter beszámolójára. Ingerült hangvételű válaszában egyebek mellett így fogalmazott:

„(…) Magyarország közlekedési miniszterének lenni komoly dolog. Nem fér bele, hogy az elődjével szembeni személyes ellenérzéseit és bosszúvágyát hivatali vagy szakmai kötelezettségei elé helyezze. Elsietett és a stratégiai gondolkodás hiányát mutató közlemények helyett tanulmányozza az Orbán-kormány nemzetstratégiai programját! Tegye félre azt a szűklátókörű, szakbarbár szemléletet, amely a közlekedési beruházásokat kizárólag forgalomszámlálási kérdésként kezeli. Tegyen kísérletet annak megértésére, hogy a mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó építkezések Magyarország kiemelt nemzetpolitikai érdekeit szolgálják.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!