A Telex arról ír, hogy egy embert előállított, és szabálytalan drónhasználat miatt közigazgatási eljárást is indított a rendőrség a Kötcsén vasárnap zajló politikai gyűlések idején.
Orbán Zoltán, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a portálnak megküldött válaszában emellett közölte, hogy az eljárást a Siófoki Rendőrkapitányság folytatja, de erre tekintettel ennél bővebb tájékoztatást nem adott.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter vasárnap délelőtt arról posztolt, hogy nem tudnak drónozni, mert a „TEK lezárta a légteret”, ezt később a 24.hu a HungaroControl Zrt. légtérfelhasználási terve alapján meg is erősítette. A cikk szerint ugyanakkor teljes kormánypárti média megosztotta ugyanakkor a megafonos Deák Dániel Facebook-posztját egy ismeretlen eredetű drónfotóról, amely állítása szerint 11:38 perckor készült Kötcsén, a Tisza Párt rendezvényén.
A titokzatos körülmények közt készült drónfotóval a megafonos influenszer azt akarta bizonyítani, hogy a Tisza kevés embert tudott mozgósítani az eseményre, ez azonban még Magyar Péter beszéde előtt készülhetetett.