4p

Ha nem akarunk az útkezelőkkel egyezkedni a kártérítésről, más megoldást kell keresni.

A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A jegesedéssel és nagy napi hőingással beköszöntő téli időjárás az elmúlt egy-másfél hét során robbanásszerűen megnövelte az országban található kátyúk számát: immár százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák közútjainkon. A forgalmasabb szakaszokon ilyenkor órák alatt akár egy nagyobb kátyú is kialakulhat: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott.

A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy sérül a futómű is, sőt, szélsőséges esetben személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ami már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat.

Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de azok sem számíthatnak kártérítésre, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Fentiek miatt az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pórult járt autósok az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket.

Önrész sincs

Bár az útkezelők folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán, az autósok várhatóan májusig mindenképpen nagy számban találkozhatnak kátyúkkal az utakon, ezért továbbra is célszerű kátyúbiztosításban gondolkodni, amelynek számos előnye van az útkezelővel intézett kártérítéssel szemben:

Már évi 3-4 ezer forintos díj ellenében található megfelelő kátyúbiztosítás, amit általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként. Egyes biztosítók azonban önálló termékként is kínálják. A kátyúbiztosítás kedvezményezettjei nem az útkezelő felé, hanem közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, ami eleve megnöveli a sikeres kárrendezés esélyeit. Egyes módozatok ráadásul a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszokra is fedezetet nyújtanak.

A biztosítók ebben a biztosítási konstrukcióban általában nem számítanak fel önrészt, ami azért is fontos, mert egy átlagos kátyúkár összege még ma is belefér 100 ezer forintba, ami miatt az általában 100 ezer forintos minimális önrésszel megkötött casco biztosítások ilyen esetekben nem jelentenek megoldást.

Dokumentálni kell

„A megfelelő dokumentációra kátyúbiztosítás esetében is szükség van – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!