4p

Eddig már 140 millió forintot utaltak át.

Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint száznegyven millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre. Emellett a törvényes jogalap szerint kártalanítják a vétlen károsultakat - közölte lapunkkal a Magyar Biztosítók Szövetsége. (MABISZ)

Kiégett és sérült gépjárművek 2023 márciusában az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze. Fotó: MTI/Lakatos Péter
Kiégett és sérült gépjárművek 2023 márciusában az M1-es autópályán Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Várható volt, hogy a felelősség vizsgálatának a kérdése hosszasan elhúzódik. Ilyen, az egyetlen helyszínen több mint húsz gépjárművet érintő balesetekre hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt a magyarországi biztosítók a törvényi kötelezettségeiket meghaladó, önként vállalt tömeges kárrendezési szabályozásukat. A cél, hogy a balesetben érintettek helyzetét, jóval a vizsgálatok lezárulta és a felelősség kérdésének tisztázása előtt, jelentős anyagi segítséggel könnyítsék meg. Ennek keretében fogadtak be tavaly a társaságok, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közel kilencven hazai gépjármű, illetve személyi sérüléses, a március 11-i tömegbalesethez köthető igénybejelentést.

Ezekre a biztosítók több mint 140 millió forintot fizettek már ki, a tartalékba helyezett összegek pedig elérik a 170 milliót. Utóbbi összegek elsősorban a személyi sérüléseket érintik, ahol bonyolultabb esetekben, gyógytartamtól függően, az egészségügyi károsodás alapján előállt konkrét igények megfogalmazása hónapokig, akár évekig is elhúzódhat. Előlegeket már ezek az érintettek is kaptak, átlagosan több, mint 1,2 millió forintot.

Az 52 személyi sérüléssel kapcsolatos igényből ennek értelmében 24-et lehetett eddig lezárni. (Ezek az adatok csak a gépjárművezetőkre vonatkoznak, a minden esetben vétlen károsultaknak minősülő utasok igényeit a társaságok a gépjármű felelősségbiztosítási törvény keretei között rendezték, illetve rendezik, tovább növelve a tömegbaleset következtében kifizetett biztosítói végösszeget.)

A 37 hazai gépjárműkárral kapcsolatos igényből pedig 34-et sikerült már lezárni, átlagosan 4,1 millió forintnyi kifizetéssel. A biztosítói közösség eredeti belső megállapodása szerint csak a gépjárműben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoztak volna az előlegek. A tömegszerencsétlenséget követő, rendszeres biztosítói egyeztetéseken azonban a társaságok kiterjesztették az előlegeket a gépjárművek elszállításának költségeire is. Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerződésükre rendezők sem járhatnak rosszabbul, mint a csupán kötelező biztosítással rendelkezők. Ezért az előlegek a casco-önrészekre is vonatkozhattak. 

A jogcím nélküli előlegeket meghaladó, vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülő igényeket az eljárások lezárultát követően lehet csak rendezni. Ha pedig károsulti közrehatás állapítható meg valakinél, neki is utólag kell majd csak elszámolni a kapott összegekkel. A gépjárművek utasai minden esetben vétlen károsultnak minősülnek - írta a szövetség.

Az egy éve történtekhez kapcsolódó biztosítói eljárást azért is érdemes felidézni, mert idén február 25-én az M7 autópálya mindkét pályatestén több tucat autó ütközött egymásnak. A rendőrség eddigi tájékoztatása szerint kilenc, egymástól elkülöníthető helyszínen történtek az ütközések. Az egyes helyszíneken az érintett gépjárművek száma sehol nem érte el a húszat. A felelősség kérdése mindegyik helyszínen eltérő lehet, ennek megfelelően a kártérítési igények jogalapja is más és más lehet. Egyébként bár mindezért jogi értelemben tömeges kárról nem beszélhetünk, (így a biztosítók által történik a kárrendezés, és nem a MABISZ külön erre a célra létrehozott szabályzata szerint), de a médiában megjelent egyes téves híresztelésekkel szemben a casco és kgfb-szerződések fedezetet nyújtanak az érintett károsultak részére.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!