A korábbi közlemény után ismételten tájékoztatást adott ki a MÁV. Mint írták, vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros, és a Balaton térségét, a helyreállítás holnapra is elhúzódik, így aki teheti, kedden Volán-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre.
A közlemény szerint a vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés. Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, több mint 150 MÁVBusz szállítja az utasokat.
A károk nagymértékűek és kiterjedtek. A szakemberek gyorsjelentése szerint a károk elhárításához napon túli helyreállítási beavatkozásokra lehet szükség (felsővezetékes munkát a sötétben már nem lehet biztonságosan és megbízható minőségben végezni).