2p

A Fidesz támogatottsága ugyan csökkent a kegyelmi ügyből kirobbant botrány hatására, de 2022 óta nem ez az első ilyen eset. 

A Publicus Intézet adatai szerint megmozgatta a Fidesz szavazótáborát a kegyelmi ügyből kipattant botrány, amely Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyminiszter politika karrierjének vetett véget.

A közvélemény-kutató intézet egy nemzetközi kutatás részeként vizsgálta a magyarországi pártpreferenciákat február 13-a és 20-a között, tehát a köztársasági elnök lemondása utáni időszakban.

A Népszava a felmérés eredményeiről azt írja, a Fidesz támogatottsága a teljes népességben 2-3 százalékponttal csökkent a Publicus előző, januári méréséhez képest, ami 150-225 ezer választó elvesztését jelenti. A bizonytalanok száma ugyanennyivel növekedett, a többi párt számai lényegében változatlan maradtak.

A Publicus Intézet adatai is azt mutatják, hogy a Fidesz táborát sokkolta az ügy – mondta Pulai András, az intézet vezetője.  Beszélt arról is, hogy Az adatfelvétel nagyjából végigkövette a turbulens időszakot. Ezért nem arról van szó, hogy a felmérés idején a „tudás leülepedett volna a választókban” vagy arról, hogy ez a néhány százezres veszteség „beépült, megcsontosodott” eredmény lenne. A változás azonban így is jelentős ilyen rövid idő leforgása alatt.

A 2022-es parlamenti választás óta többször előfordult, hogy számottevően csökkent a Fidesz népszerűsége. Például amikor a kormány felszámolta a katázást és részlegesen megszüntette a rezsicsökkentést, vagy amikor csúcson járt az infláció. Az ellenzéknek ezekben az esetekben minimálisan sikerült profitálnia a helyzetből. A Fidesz lassan visszaszerezte a bizonytalanok közé vándorolt szavazóinak egy részét. Bár a Fidesz még mindig magasan vezeti a népszerűségi listákat, ha az ellenzék összefogva indulna az európai parlamenti választáson, akkor döntetlenhez közeli lehetne az állás.

Az Mfor kíváncsi volt arra, hogy mit szólnak a bicskeiek a botrányhoz. A válasz az alábbi videóból kiderül. 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!