3p

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnök „személyes közbenjárásának” tulajdonítja a költségvetési kiegészítés megszerzését, miközben a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium már vizsgálja az ilyen támogatási döntések jogszerűségét és a közpénzek felhasználását.

Újabb dokumentum került nyilvánosságra a Magyar–Turán Alapítvány állami támogatásával kapcsolatban. A Nagy Ervin országgyűlési képviselő által közzétett levél szerint az alapítvány Orbán Viktor volt miniszterelnöknek mondott köszönetet azért, mert állításuk szerint személyes közbenjárásával lehetővé tette a 2025-ös Ősök Napja rendezvény zavartalan megrendezését.

A levélben az alapítvány azt írja:

„Fogadja őszinte köszönetünket, amiért személyes közbenjárásával lehetővé tette a 2025. évi Ősök Napja zavartalan megrendezését. (...) Az Ön személyes közreműködésével megkaptuk a 2025-re vonatkozó költségvetési kiegészítésünket.”

A dokumentum szerint az alapítvány azt is hangsúlyozza, hogy „rendületlenül támogatja” Orbán Viktor „nemzetépítő küldetését”, valamint azt állítja, hogy a szervezet tagjai és szövetségesei aktívan tevékenykedtek a nemzeti kormányzat hatalomra kerüléséért.

A nyilvánosságra került levél arra is utal, hogy a támogatási ügyben Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is szerepet játszott. Az alapítvány szerint korábbi levelüket Lezsák Sándor kérésére csatolták, és azt írják, hogy Orbán Viktor személyes segítségével megkapták a 2025-re vonatkozó költségvetési kiegészítést.

A dokumentumban az alapítvány további támogatást is kér. A levél szerint azt szeretnék, hogy még 2025 végéig megoldódjon egy újabb kérésük, hogy terveiket és közös küldetésüket már 2026 elejétől a legmagasabb színvonalon folytathassák.

A levél tartalma különös jelentőséggel bír annak fényében, hogy a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium korábban közölte: vizsgálja azokat az egyedi támogatási döntéseket, amelyek alapján a korábbi Kulturális és Innovációs Minisztérium – Hankó Balázs minisztersége idején – a 2026-os országgyűlési választásokat követően több száz millió forintos költségvetési kiegészítést ítélt oda a Magyar–Turán Alapítványnak.

A minisztérium közleménye szerint a vizsgálat célja annak tisztázása, hogy a támogatási döntések milyen eljárásrend szerint születtek meg, kik készítették elő azokat, és történt-e bármilyen, a hivatalos döntéshozatali folyamaton kívüli közreműködés. A most nyilvánosságra került levél tartalmát a tárca tájékoztatása szerint szintén értékelni fogják.

A közlemény szerint amennyiben a vizsgálat jogszabálysértésre vagy a közpénzek felhasználásával kapcsolatos visszásságra utaló körülményeket tár fel, a minisztérium megteszi a szükséges jogi lépéseket. A vizsgálat eredményéről későbbre ígértek tájékoztatást.

A teljes levél Tarr Zoltán hivatalos Facebook-oldalán jelent meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!